Kézilabda: brazilokat vert Algyőn a női válogatott

A kedden kezdődő szerbiai Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 24-20-ra nyert a brazil csapat ellen az algyői zártkapus mérkőzésen.
Napközben már kiderült, hogy
Cifra Anita
vállsérülése nem jött rendbe, így a ferencvárosi beállós nem játszik a kedden kezdődő szerbiai női kézilabda Európa-bajnokság első hetében. Korábban
Triscsuk Krisztina
került ki a keretből sérülés miatt.
Karl Erik Böhn
szövetségi kapitány pénteken az MTI-nek elmondta: Cifra nincs olyan állapotban, hogy játszhasson, így a beállós poszton
Szabó Valéria
, az orosz Zvezda Zvenyigorod légiósa lesz majd
Szamoránsky Piroska
váltótársa. Amennyiben a magyarok továbbjutnak a csoportból, akkor dönthetnek Cifra benevezéséről. A magyar együttestől származó információ szerint a pénteki összecsapáson nem játszott
Görbicz Anita
és
Vérten Orsolya
sem, őket pihentette a norvég szakvezető. A nemzeti csapat hétfőig marad Algyőn, illetve Szegeden, s akkor utazik majd át Újvidékre, a kontinensviadal csoportküzdelmeire. A magyarok kedden a horvátok, szerdán a németek, pénteken pedig a spanyolok ellen lépnek pályára. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe. A magyar válogatott jövő héten kedden a horvátok, szerdán a németek, pénteken pedig a spanyolok ellen lépnek pályára Újvidéken. A kvartettből az első három jut tovább a december 9-én, vasárnap rajtoló - ugyancsak újvidéki - középdöntőbe.
Felkészülési női kézilabda-mérkőzés:
Magyarország - Brazília 24-20 (11-9)
A magyar góldobók:
Rédei-Soós 5, Klivinyi 4, Vincze 4, Tomori 3, Szabó 2, Bódi 2, Bulath 1, Kovacsicz 1, Szucsánszki 1, Szamoránsky 1