Olimpia: könnyed győzelemmel negyeddöntős a Kemény-csapat + FOTÓK


A címvédő magyar válogatott 11 góllal legyőzte szombaton a házigazda briteket a londoni olimpia férfi vízilabdatornájának B jelű hatosában, így az utolsó csoportmérkőzés eredményétől függetlenül bejutott a negyeddöntőbe.
A britek a rendező jogán indulhattak az ötkarikás tornán, s nem tartoznak a sportág élmezőnyéhez. Ezzel együtt komolyan vették a szereplést, ezt mutatja többek között, hogy a felkészülés finisére szaktanácsadóként szerződtették
Kásás Zoltánt
, aki másodedzőként ezúttal is ott ült a kispadon. Előzetesen ez a csoportmeccs ígérkezett a legkönnyebbnek
Kemény Dénes
tanítványai számára, akik a szerbektől és a montenegróiaktól elszenvedett vereséggel, valamint a románok elleni győzelemmel a hátuk mögött szálltak vízbe a nyeretlen hazaiakkal szemben. A siker biztosan negyeddöntőt ért. Két Szécsi-védéssel indult a találkozó, majd a másik oldalon a csapatkapitány
Biros
nyitotta a gólok sorát.
Kásás
büntetőből megduplázta az előnyt, és miközben a lelátóról minden magyar támadásnál zúgott a "Ria-ria, Hungária!" és az "Itthon vagyunk!",
Kiss Gergely
is betalált távolról. Úgy tűnt, a magyarok leckét adnak vízilabdából a briteknek, hiszen a folytatásban azt is megmutatták, hogyan kell megúszás után (Biros) és emberelőnyből (
Varga Dániel
) a hálóba találni. Az első hazai gól 5-0 után született, de a szünetig
Hosnyánszky
lövésének köszönhetően tovább nőtt az előny (6-1).
A második nyolc perc elején
Madaras
volt eredményes létszámfölényes helyzetben, majd
James
szépített Varga Dániel kiállítása alatt. A nyolcadik magyar gól is Madaras nevéhez fűződött, de
Vincentnek
köszönhetően maradt az ötgólos különbség.
Steinmetz
is betalált, s mivel a másik oldalon ezúttal nem jött válasz, Kásás lövésének köszönhetően tovább hízott a magyar előny.
Parker
távolról bevette
Szécsi
kapuját, a következő támadásnál pedig büntetőt ítéltek, amelyet
Varga Tamás
értékesített (11-4). A britek egy távoli ejtéssel szépítettek, majd kivédekeztek egy támadást, így a nagyszünetben 11-5-öt mutatott az eredményjelző. Ezt a negyedet "csak" 5-4-re nyerte Kemény Dénes gárdája. A harmadik felvonás elején Kásás lőtt, s járt eredménnyel távolról, majd megúszás után a harmadik gólját szerző Madaras vette be
Holland
kapuját. A csereként beállt
Nagy Viktor
többször is védett, s mivel egy emberfórt kihasználva az A-Híd Szeged Beton friss igazolása,
Szivós Márton
is feliratkozott góllövők közé, kilencgólosra nőtt a két csapat közötti különbség.
Varga Dénes
megúszása és gólja után meglett a "közte tíz is", s az utolsó játékrész előtt 15-5 volt az állás. A zárónegyed a hazai csapatkapitány,
Figes
távoli bombájával indult, Kiss Gergely azonban nem maradt adós a válasszal. Előbb Kemény Dénes, majd kollégája, a román Cristian Iordache kért időt, de újabb gól sokáig nem akart esni, végül - az utolsó percben - Hosnyánszky törte meg a csendet, beállítva ezzel a végeredményt is. Utolsó csoportmérkőzését hétfőn, 16:30-tól, az Egyesült Államok csapatával játssza az immár biztos negyeddöntős magyar válogatott.
Olimpiai férfi vízilabdatorna, B csoport, 4. forduló:
Magyarország - Nagy-Britannia 17-6 (6-1, 5-4, 4-0, 2-1)
Vízilabdacsarnok, 5000 néző, v.: Moller (argentin), Danelon (brazil) Magyarország: Szécsi - Madaras 3, Kásás 3, Biros 2, Hosnyánszky 2, Varga Dá. 1, Hárai.
Csere:
Kiss G. 2, Steinmetz Á. 1, Varga T. 1, Varga Dé. 1, Szivós 1, Nagy Viktor (kapus).
Szövetségi kapitány:
Kemény Dénes.
A brit válogatott góldobói:
Scholefield 1, Parker 1, Parsonage 1, Vincent 1, James 1, Figes 1. Kemény Dénes:
"Könnyű lett volna az angolok ellen a sapkát és a gatyát bedobni a vízbe, hogy úgy is nyerünk. Nyilván lehet 6-10 góllal nyerni, de nem mindegy, hogy 12-2-re vagy 18-8-ra. Fontos volt, hogy lenyugodjunk védekezésben, hogy legyünk magabiztosak. Leginkább a saját térfelünkön láttam azt, amit vártam, leginkább az első, harmadik és negyedik negyedben. Kezdtük elkapni a fonalat emberhátrányos védekezésben is."
Szécsi Zoltán:
"Maximálisan koncentráltan tudtunk védekezni, bár néha szerencsés gólokat lőttek az angolok."
Varga Tamás:
"Kezd összeállni a védekezésünk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk. Jó főpróba volt az amerikaiak elleni meccs előtt."
Kásás Zoltán, a brit csapat másodedzője:
"A mi esetünkben minden meccs ugyanarról szól, hogy próbáljunk tisztességes mérkőzést játszani. Nyilván nem azonosak a feltételek, a brit csapat heti egyszer tud 50 méteres medencében edzeni. Az angol fiúk jól hajtottak, mindkét szurkolótábor jól szórakozott. A magyar válogatottnál azt látom, hogy nagyon szeretnék áthajtani magukat azokon a nehézségeken, amelyek az előző meccseken voltak. Most kezdődik az olimpia!"
