Labdarúgás: 3x3 pont és 2-0 az új szegedi mérleg + FOTÓK + VIDEÓ
2012. május 5., szombat
Egy Orosz-bravúrgól adta meg az alaphangot, biztos játék védte a várat, és egy újabb Orosz-villanás tette fel a koronát a kék-fekete produkcióra. Zsinórban harmadjára nyert 2-0-ra a Szeged!
Egy távoli bomba, egy lecsapódó Orosz-löket méltó felütést adott a Szeged vecsési futballfejezetének. A vendégek fel is bátorodtak, és bár az első percekben a hazaik próbáltak rohamozni, az első fél órában mégis Tisza-parti fölény bontakozott ki. Már ekkor látszott azonban, hogy a vendéglátók sok apró hibával fűszerezik játékukat, míg a Szeged nem sokat kockáztat, biztonságra törekszik. A második félidő elejére azonban egy komoly vecsési fölény bontakozott ki, igaz, több periódusban. Itt meg kell jegyeznünk, hogy ismét az apróbb hibák, pontatlan átadások, elmért indítások, a befejezésnél megremegő lábak gátat emeltek a gólszerzés, s így az egyenlítés elé is. A Szeged meg rendezte sorait, biztosan védte a várat, megnyugodott és elkezdet újra játszani, s megérkeztek a kék-fekete helyzetek is. A végjátékban akár egy harmadik találat is Tóth Bálint tanítványainak az ölébe hullhatott volna, de egy kapufa rosszkor volt rossz helyen. http://www.youtube.com/watch?v=ZCJlL01SH7g
Horváth G. (Gecse 76') - Balázs, Madar, Farkas, Fritz, Piros (Soóky 65'), Petruska (Könczey 75'), Szurkos, Obot, Török, Ndjodo. Vezetőedző: Duró József.
Szeged:
Belecan - Laczkó, Toca, Tóth I., Radnai, Geiger (Podonyi 46'), Ulvicki, Kis (Rézműves 81'), Borbély, Orosz, Folmer (Bamba 65'). Vezetőedző: Tóth Bálint.
Gólszerző:
Orosz (9', 70').
Sárga lap:
Kis (71') Duró József:
Nagy várakozással léptünk ma pályára. Mindenképpen a győzelem volt a cél, a hazai szurkolók előtt is bizonyítanunk kellett volna, hogy megálljuk a helyünket az NB II-ben. A sorozatos pontnélküliség a kiesés szélére sodorta a csapatot. A mai meccsen a második félidőben több helyzetet is kihagytunk, ez alapján azt mondom, hogy megérdemeltük volna a döntetlent, és így húztunk volna egy pontot. Gratulálok a Szegednek.
Tóth Bálint:
A korán megszerzett góllal kellően felpörgettük a játékot, de mégsem lett könnyed győzelem a meccsből. Többször voltunk holtponton, ekkor lett volna lehetősége ellenfelünknek a gólszerzésre. Szerencsére ezt megúsztuk, és a második félidőben a gól előtti periódusban beálltunk egy zárt védekezésre, ami meghozta a várt eredményt. Ismét tudtunk nyugodtan építkezni, támadásokat szervezni. Ezeknek a holtpontoknak az oka többek között a hét közepi, szerdai kudarcba fulladt tréning is volt. Hiszen pályagondok miatt nem tudtunk mérkőzésszituációs játékot gyakorolni...
Online tudósításunk:
VÉGE92' A végén még Orosz Márk tekert egy zsugát a bal kapufára. 90' Három percet hosszabbít a bíró. "Ha reggelig játszunk, akkor sem rúgunk gólt" - mondja mellettünk egy hazai szurkoló. 88' Orosz mehetett volna el egy az egyben a védője mellett, de megtorpant, és odalett a ziccerhelyzet. 84' Obot labdája szállt el veszélyesen a vendégkapu előtt. 81' Kist Rézműves váltja a Szegedben. 76' Kapuscsere: a vecsési nevelésű Gecse Gyula állt be élete első NB II.-es mérkőzésére Horváth Gábor helyére. 75' Petruska jött le Könczey állt a helyére. 74' Orosz jó ütemben ugratta ki Bambát, aki egyedül tört be bal oldalon de kapussal szemben mellé lőtt. 70'GÓÓÓL0-2! A szögletet Bamba vétette el, a labda Ulviczki fejéről pörgött egy védőhöz, onnan Orosz elé, aki egy átvétel után lőtt ugyan onnan, ahonnan 2 perccel ezelőtt, most a jobb felső sarokba ragadt a labda. 69' Egyéni akciót vitt végig a félpályától Orosz, tizenöt méterről lőtt, Horváth a felsőből tornázta ki. 65' Kettős csere: a Vecsésben Pirost váltja Soóky, a Szegedben Folmer helyett Bamba jöhet. 63' Egy szegedi helyzetből Folmer tudott lefordulni, szorongatva védőjétől nem tudta jól meglőni a labdát, spicces löketét könnyedén fogta Horváth. 60' Egy szögelt után Belecan kezéből hullik ki a labda, szerencsére nincs a környéken csatár, így másodjára már felszedi a zsugát. 58' Obot került lövőhelyzetbe, de 17 méterről mellé durrantott. 56' Egyre többet kerülnek a fehérek a szegedi tizenhatos környékére, feljegyezhetünk egy szöglet utáni rossz csúsztatást. 52' Nyom a Vecsés, most egy hosszú bedobás után kellett felszednie Belecannak a labdát. 49'Belecannak kell lehúznia egy beívelést. 46' Elkezdődött a második félidő. A Szeged cserélt a szünetben, Geiger helyett Podonyi jött be. A lelátón Híres Gábor, a szegediek jövő heti ellenfelének, a Vácnak a trénere is helyet foglalt. Portálunknak elmondta, hogy a vendégek stabilabbnak tűnnek, a Vecsésnél sok az apró egyéni hiba, amint pontosabban passzoltak, rögtön helyzetbe kerültek elölt. SZÜNET 46' Geiger került helyzetbe. A jobb összekötő helyéről tört be a tizenhatoson belülre, a hosszú sarok felé lőtt, de 20 centit tévedett. A helyzet után lefújta a játékvezető a félidőt. 45' Egy hazai szabadrúgásvariáció okozott majdnem problémát a szegedi oldalon. A másik térfélen pedig Kis próbálkozott ismét, Bal oldali tekerését vette ölre Horváth. 43' Kis erőtlen lövését ezúttal könnyedén fogta a hazai portás. 41' Kis rövid, felső sarokba tartó lövését védte bravúrral a másik oldalon Horváth. 40' Obot húzta meg a bal szélen, de a középre passzolt labdáját nem tudta pontosan megrúgni Piros. 37' Belecan fölött átszállt egy beadás de Piros nem tudta bepasszolni a hosszú kapufa előtt a labdát, röviden lőtt. 35' Petruska lövése szállt épp fölé. 30' A Vecsés térfelén folyik a játék, egyelőre nem tudnak sikeresen a hazai fal mögé kerülni Folmerék. 26' Horváthnak kellett kivetődnie egy felívelésre: Geiger elől öklözte el a labdát 23' Középről, 25 méterről lőtt kapura egy szabadrúgást Obot. Bombája centikkel suhant el a felső léc és Belecan ökle fölött. 21' Orosz a balösszekötő helyéről, 17 méterről fordult rá a labdára, lövését vetődve fogta Horváth. 20' A vendégek dominálnak most. Több kék-fekete akciót csak a tizenhatos vonalán sikerül megakasztaniuk a vecsésieknek. 16' A hazaiak utolsó pillanatban mentettek szögletre Borbély elől 10 méterre a hazai kaputól. 12' Meleg pillanatok a vendégek kapuja előtt, előbb egy veszélyes szegedi csúsztatás ment a kapufa mellett ki szögletre, majd a vecsési sarokrúgás szállt el egy támadó feje előtt centikkel. 9'GÓÓÓL 0-1! Orosz 30 méterről durrantott egyet kapura, a középre tartó lövés nagy erővel, hirtelen csapódott le a felső léc alá. 7' Folmer a félpályáról kapott lapos indítással két mélázó védő közt tudott meglépni, de a tizenhatosig kifutó kapus mellett már nem tudta elrúgni a labdát, Horváth védte a ziccert. 4' Eddig főleg a hazaiak próbáltak a szegedi kapu előterébe jutni. Egy szélső lefutás és egy hosszúra szállt beívelés lett a vége, teljesen veszélytelen akció. 1' A Vecsés Kezdte a találkozót. 17.30: Kivonulnak a csapatok. A Vecsés tiszta fehérben, a szegediek kék-fekete felsőben és fekete alsószerelésben fociznak majd. A vecsési induló is felcsendül, hasonlóan rockos a dallamvilága, mint a szegedinek, sőt már-már metálos riffekkel színesített a melódia. 17.20: A csapatok a melegítés utolsó fázisainál járnak, a vendégek labdatartással, a hazaiak a kapura lövéssel melegítenek most. Eddig 100-150 néző a pálya szélén. 17.05: Üdvözöljük olvasóinkat Vecsésről, a savanyakáposzta városából, ahol a bennmaradásért küzdő Szeged ízesítené a saját szája íze szerint a menüt. A hazaiak azonban többször bizonyították, hogy bizony akadt már torkán a falat egy-két csapatnak a kis takaros stadionban.
A találkozó elé:
Igazi alsóházi rangadót vív szombaton 17.30-as kezdettel a Vecsési FC és a Szeged 2011. A 26. fordulót megelőzően mindkét együttes kiesőhelyen tanyázik. A 15 ponttal tök utolsó hazaiak helyzete azzal együtt is reménytelennek tűnik, hogy múlt hete 4-2-re nyertek Cegléden. A mieink (akik 27 pontjukkal a tizennegyedik pozícióban várták a hétvégét) viszont feljövőben vannak, sokat lendített rajtuk, hogy az utóbbi három játéknapon 7 pontot sikerült bezsebelniük egy döntetlennel és két győzelemmel. Ezt a sorozatot kellene folytatni ezen a rendkívül fontos összecsapáson! Beharangozó írásunk esélylatolgatással, edzői nyilatkozattal és történeti visszatekintéssel ide kattintva olvasható el.
Vágólapra másolva!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.