Labdarúgás: az Üllő ellen javítanának Faragó Bencéék


Igazi hatpontos mérkőzés következik a Tisza Volán SC Szeged számára az első ötbe kerülés szempontjából. A tápiószecsői vereség után az Üllőt idehaza muszáj lesz elpáholni!
Egyre sűrűbb a középmezőny a labdarúgó NB III Alföld csoportban! Ez egyrészt örömteli a 25 ponttal jelenleg nyolcadik Szeged számára azért, mert látótávolságon belül van még akár a negyedik Kecskemét II. (31 pont) és az ötödik Monor (30 pont) is, ugyanakkor az érem másik oldala, hogy a tizedik Csepelig (24 pont) bezárólag igencsak kemény boly alakult ki, melynek valamennyi tagja fölfelé törekszik. Óriási tehát a harc a minél jobb pozíciókért, s mivel
Buchholcz Gábor
alakulatának alapvető célkitűzése, hogy a szezon végére odaérjen a legjobb ötbe, a múlt heti tápiószecsői kisiklást bizony sürgősen javítani kell.
Online
Szombaton 16.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tisza Volán SC Szeged - Üllő SE NB III-as mérkőzésről.A kék-feketék szombaton 16.30-kor azt az Üllőt fogadják a Felső Tisza parton, mely ellen ősszel 3-1-es vereséget szenvedtek úgy, hogy egyértelműen győzelmi esélyt szalasztottak el, többek között még büntetőt is hibáztak. A vendégek 27 ponttal a hatodik helyen tanyáznak, tehát Tisza-parti siker esetén rögtön helyet is cserélhet a két együttes. Ezért hajtanak majd gőzerővel Beretka Péterék! "Mindenképpen javítanunk kell a múlt heti kisiklást, győzni szeretnénk most hétvégén. Ráadásul nem kis visszavágni valónk van az Üllővel szemben, hiszen az ősszel ez a csapat vette el a veretlenségünket, tehát törleszteni akarunk. Hasonló gárdával lesz dolgunk, mint az elmúlt fordulóban, nagyon veszélyes lehet a kontrajátékuk, erre külön oda kell majd figyelni a védekezésénél. Egyértelműen támadó szellemben lépünk majd fel. Egész héten erre készültünk, visszatérünk a kétcsatáros játékra, ezért ismét hadrendbe áll
Branko Bozovic
. Remélem, hogy a góllövők sorába ő is belép majd, s elkíséri oda
Beretka Péter
és
Kéri Tamás
is. Majdnem a legerősebb összeállításban tudunk pályára lépni,
Szilágyi Norbert
játéka kérdéses, ő térdbántalmakkal küszködött a héten, de bízom benne, hogy bevethető lesz” - nyilatkozott portálunknak Buchholcz Gábor vezetőedző.
A Tisza Volán SC Szeged várható kezdőcsapata:
Dongó – Kormányos, Pénzváltó, Farkas, Grünvald - Kéri, Annus, Szilágyi vagy Dargó, Beretka - Bozovic, Faragó.
Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsükön (2011. szeptember 17.):
Az NB III Alföld csoport 5. fordulójában: Üllő SE – Tisza Volán SC Szeged 3-1 (1-0).
Üllő, vezette: Kiss László.
Üllő SE:
Hell (Szűcs L.) – Várkonyi, Tvaruska, Hamza, Farkas, Csáki, Gál, Simon, Szűcs R., Borbély (Oláh), Magyar (Roik). Vezetőedző: Peller Gábor.
Tisza Volán SC Szeged:
Czirják – Pénzváltó (Rácz), Vida, Dargó, Grünwald, Szilágyi, Kéri, Mucsi, Beretka, Faragó, Rácz (Buzási). Vezetőedző: Buchholcz Gábor.
Gólszerzők:
Csáky (19'), Gál (62'), Simon (82'), illetve Kéri (57')
Így játszott az Üllő a múlt héten:
A labdarúgó NB III Alföld csoport 19. fordulójában: Üllő SE – Makó FC 0-2 (0-1). Üllő SE:
Szűcs L. – Hamza, Várkonyi, Minárik, Csáki – Poncok, Gál – Inotai, Hegybányai (Roik), Simon Á. (Kiss J.) – Balázs (Borbély). Vezetőedző: Peller Gábor.
A bajnokság állása:
| # | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Dabas | 19 | 11 | 7 | 1 | 44 | 14 | 30 | 40 |
| 2. | Dunaharaszti | 19 | 10 | 5 | 4 | 37 | 15 | 22 | 35 |
| 3. | Gyula | 19 | 9 | 6 | 4 | 25 | 16 | 9 | 33 |
| 4. | Kecskemét II. | 19 | 8 | 7 | 4 | 31 | 21 | 10 | 31 |
| 5. | Monor | 19 | 9 | 3 | 7 | 32 | 29 | 3 | 30 |
| 6. | Üllő | 19 | 8 | 3 | 8 | 27 | 24 | 3 | 27 |
| 7. | Hódmezővásárhely | 19 | 8 | 3 | 8 | 24 | 27 | -3 | 27 |
| 8. | Tisza Volán Szeged | 19 | 7 | 4 | 8 | 35 | 29 | 6 | 25 |
| 9. | Tápiószecső | 19 | 7 | 4 | 8 | 30 | 34 | -4 | 25 |
| 10. | Indotek Csepel | 19 | 5 | 9 | 5 | 19 | 18 | 1 | 24 |
| 11. | Tököl | 19 | 4 | 8 | 7 | 20 | 26 | -6 | 20 |
| 12. | Szolnoki MÁV II. | 19 | 5 | 4 | 10 | 20 | 36 | -16 | 19 |
| 13. | Makó | 19 | 4 | 6 | 9 | 19 | 31 | -12 | 18 |
| 14. | Jánoshida | 19 | 5 | 2 | 13 | 20 | 38 | -18 | 17 |
| 15. | Szarvas | 19 | 4 | 4 | 11 | 20 | 38 | -18 | 16 |
| 16. | Pilis Sport | 0 |
A 20. forduló műsora:
Április 7. (szombat) 16.30:
Tisza Volán SC Szeged – Üllő SE, Monori SE – Tököl VSK, Indotek Csepel FC – Hódmezővásárhelyi FC, Várfürdő-Gyulai Termál FC – Tápiószecső FC, Makó FC – Kecskeméti TE II., Jánoshidai SE – FC Dabas.
Április 8. (vasárnap) 16.30:
Szolnoki MÁV FC II. – Szarvasi FC. A Dunaharaszti MTK szabadnapos lesz.