Sport

Labdarúgás: kétgólos előnyről bukott Csongrádon a SZVSE

2011. november 12., szombat
Labdarúgás: kétgólos előnyről bukott Csongrádon a SZVSE

A Csanádpalota elleni kínos hazai zakót követően a 2010-es bajnok Csongrád otthonába utazott a Szegedi VSE legénysége, mely Hegyesi Zsolt hiányában pont nélkül tért haza.

Mindkét együttes tagjai felpaprikázott hangulatban készültek a szombati derbire, hiszen az elmúlt hétvégén egyaránt csúfos kudarcban volt osztályrészük. A csongrádiak Mórahalmon szenvedtek tükörsima 4-1-es vereséget, míg a vasutasok talán még ennél is nagyobb pofont kaptak: a kiesőzónából menekülő Csanádpalota Gyálaréten intézte el őket 3-0-lal.

Keller Mihály

tanítványai a forduló előtt 18 ponttal a hatodik helyen tanyáztak, míg a 14 pontos szegediek tizedikként szerénykedtek. Még az előzményekhez tartozik, hogy Polyákékat a visszavágás vágya is fűtötte, hiszen a két csapat legutóbbi összecsapásán májusban

Hegyesi Zsolt

találatával a pályaválasztó SZVSE tudott diadalmaskodni. A vasutasok kulcsembere viszont ez alkalommal öt sárga lapja miatt nem szerepelhetett, ami komoly érvágást jelentett együttesének. A szegediek ennek ellenére is nagyszerűen kezdtek,

Simon Istvánnak

a 11. és a 23. percben szerzett góljaival - az elsőt egy kontra végén érte el, a másodikat pedig

Dürgő Péter

bal oldali beadását követően, a lasztit kapásból a hálóba küldve - magabiztosnak tűnő előnyre tettek szert. A félidő utolsó öt percében azonban elszórakozta a vezetést a vendéggárda. Előbb a 42. percben Simon hibáját kihasználva

Czibolya Árpád

szépített, majd a 45.-ben

Lekrinszki Ariel

egyenlíteni is tudott. A csongrádi nézők boldogan lélegezhettek tehát fel a szünetben, hiszen kedvenceik felálltak a padlóról. Még nagyobb volt az örömük a tréfélcserét követően, hiszen miközben - ahogy mondani szokás - a látogatók még az öltözőben maradtak, egy pontrúgás után

Deli János

már a 46. percben betalált

Csala Róbert

kapujába, vezetéshez juttatva a 2009/2010-es szezon aranyérmesét. A folytatásban megélénkült az iram, szórakoztatóbb lett a mérkőzés, mindkét ketrec előtt adódtak lehetőségek. A Bóka-fiúk a 64. percben

Laczkó Zsolt

kiállítása miatt tíz főre fogyatkoztak, de nem adták föl. Egyenlíteniük azonban nem sikerült, a Csongrád taktikus futballal őrizte meg előnyét a végéig. Keller Mihály együttese ezzel a sikerrel 21 pontos, s mivel a Kistelek vereséget szenvedett, feljött az ötödik helyre. Jövő szombaton pedig az újonc HFC II. otthonában növelhetik tovább pontjaik számát. Ami a SZVSE-t illeti, 14 pontjával maradt a középmezőnyben. Dürgő Péterre és társaira egy hét múlva az ősz legnagyobb feladata vár: november 20-án (vasárnap) 13 órakor az éllovas Ásotthalmot fogadják majd.

A megyei I. osztály 14. fordulójában:

Csongrád TSE - Szegedi VSE 3-2 (2-2).

Csongrád, 300 néző, vezette: Kovács Attila.

Csongrád:

Bíró - Polyák (Lajos 46'), Boldizsár, Tompa, Sándor (Sarusi 67'), Birk (Szeles 76'), Deli, Zsigó, Lekrinszki, Nagy, Czibolya. Vezetőedző: Keller Mihály.

SZVSE:

Csala - Kozma, Ágoston (Beleznai 66'), Hegyesi Á., Márki, Fröhlich, Simon, Dürgő, Németh, Laczkó, Vangel. Vezetőedző: Bóka Ferenc.

Gólszerzők:

Czibolya Á. (42'), Lekrinszki A. (45'), Deli J. (46'), illetve Simon I. 2 (11', 23')

Kiállítva:

Laczkó Zs. (64') Keller Mihály:

"0-2-nél úgy éreztem, elment a hajó, utána azonban már csak a csongrádi csapatot láttam a pályán. Győzelmünket az együttes gyúrónknak ajánlja Márton-nap alkalmából."

Bóka Ferenc:

"Rendkívül fiatal csapatom 35-40 percig fegyelmezetten és jól is futballozott, majd egy tízperces rövidzárlat a végünket okozta. Később emberhátrányba is kerültünk, ennek ellenére is keményen hajtottunk az egyenlítésért, azonban ez nem jött össze. Összességében úgy érzem, egy-két játékosomnak el kellene gondolkodnia a hozzáállásán, a többiek előtt le a kalappal, mindent megtettek. Sajnálom ezt a találkozót, mert győzelmi esélyt szalasztottunk el. A csongrádiak jobban használták ki lehetőségeiket, sikerük így megérdemelt."

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.