Labdarúgás: mórahalmi ötös az UTC-nek

Igazán lüktető találkozón 5-1-re múlta felül a múlt héten nagy pofont kapó Mórahalom az UTC csapatát a megye élvonalában szombaton.
A 11. forduló mérkőzésére egyik fél sem a legjobb előjelekkel érkezett, hiszen a második Mórahalom a múlt héten 5-0-ra kapott ki Sándorfalván, elveszítve veretlenségét. Az UTC pedig nyerhető meccsen végzett 0-0-ra a Tápé ellen, begyűjtve sokadik döntetlenjét az idei kiírásban. Már a szombati találkozó első perceiben érezni lehetett, hogy ezúttal igazi közönségszórakoztató futballt játszanak majd a csapatok, hiszen a vendégek a kezdést követően már meg is szerezték vezető találatukat. A hátrányt azonban negyedóra alatt megfordította
Tóth Ákos
legénysége. A krónikához hozzátartozik, hogy 0-1-nél a mórahalmiak kapusa utolsó emberként szabálytalankodott a 16-oson kívül, amiért a bíró sárgát mutatott fel. Az eset után pedig a hazaik két védelmi hibát könyörtelenül kihasználtak, és máris ők vezettek. A homokháti brigád ezután már magabiztosan játszott, irányította a meccset, melyben főszereplővé lépett elő
Tóth Attila
, akit nem tudott tartani az újszegedi védelem. Igaz, hogy az UTC is több helyzetet kidolgozott, azonban a hazaiak végig fölényben és jobban játszottak, így állhatott be az 5-1-es végeredmény. Ezzel a sikerével a Mórahalom 28 pontos, s megközelítette ugyan az Ásotthalmot, azonban ha a rivális vasárnap megveri odahaza a Csongrádot, visszaállíthatja az ötpontos differenciát. Egyre nagyobb bajban van viszont a Pálfy-alakulat, mely 9 pontjával immár csak tizennegyedik, úgy, hogy 8 ponttal ott liheg a nyakában a Röszke és a Csanádpalota is. Az újszegediek jövő szombaton 14.30-kor sorsdöntő derbin fogadják majd a SZVSE-t. Szőke Péterék ugyanebben az időpontban Csanádpalotán lépnek pályára.
A megyei I. osztály 11. fordulójában:
Mórahalom VSE – Ujszegedi TC 5-1 (3-1).
Mórahalom, 300 néző. Vezette: Brezovai Zoltán (Samu, Kiss).
Mórahalom:
Stankovics – Mészáros, Kovács, Lóczi, Gyimesi N., K. Tóth, Lázár (Tóth L.), Siha, Patarcic (Tüskés), Tóth A., Szőke. Vezetőedző: Tóth Ákos.
UTC:
Schmiz – Péczely, Balogh, Mazula (Farkas), Joó, Laudisz, Szabó L., Szántó, Jaksa (Kovács), Gonda, Bokányi (Csúri). Vezetőedző: Pálfy Zoltán.
Gólszerzők:
Tóth A. 2, Lázár G., Szőke P., K. Tóth Gy., illetve Mazula Z. Tóth Ákos:
"Rengeteg helyzet volt a meccsen, melyeknek arányát a rúgott gólok tükrözik. A múlt heti pofon után és a sérülések ellenére is nagy öröm, hogy összeállt a csapatom, és egy 5-ös fiaskót egy 5-ös eredményesség követett. Külön értéke e győzelemnek, hogy olyan ellenfelet múltunk magabiztosan fölül, mely eddig csak kétszer kapott ki."
Pálfy Zoltán:
"Játékban nem vert meg minket ellenfelünk, amit mi kihagytunk, azt berúgattuk velük hátul."