Kosárlabda: Kissnek csak a két pont számít Debrecenben


Az első két bajnoki mérkőzésen két élcsapattal szemben volt tartása a Naturtex-SZTE-Szedeák gárdájának, de az igazi erőfelmérő szombaton következik - állítja a rutinos Kiss Zsolt.
Rendkívül fontos összecsapás vár a szegediekre szombaton 17 órai kezdettel Debrecenben, hiszen az Atomerőmű és az Albacomp után ezúttal olyan alakulat lesz az ellenfelük, mely ellen reális esélyük mutatkozik a győzelem megszerzésére. A hajdúságiakkal szembeni csatának ráadásul az előélete is említésre méltó, hiszen a legutóbbi szezon alapszakaszában két emlékezetes derbit vívott velük a Fodor-legénység. Idegenben
, hogy két szegedi kosaras is sérülést szenvedett a hazaiak keménykedésének következtében, idehaza pedig hosszabbításban
a Szedeák - igaz, a ráadást amúgy le sem kellett volna játszani, hiszen a debreceni jegyzőkönyvvezető
, s valójában már a rendes játékidőben egy egységgel a mieink bizonyultak (volna) jobbnak... A szegediek egyik vezéregyénisége,
Kiss Zsolt
szerint bár az előzmények ismeretében valóban presztízsmeccsről lesz szó, nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a korábban történteknek. "Tavaly nekem az orrom,
Nyilas Pista
barátomnak az álla bánta a debreceni diadalt, de a lényeg, hogy felül tudtuk múlni a vendéglátókat. Ezúttal is - bármi áron - a két pont megszerzése a célunk. Még nem készülünk külön a Factum Sport elleni találkozóra, de természetesen ismerjük a szombati ellenfelet, figyelemmel kísértük előkészületi és bajnoki mérkőzéseiket. Fehérváron a rajton egy komolyabb pofonba (109-65) szaladtak bele, ám hiba lenne ebből messzemenő következtetéseket levonni. Biztosan harapni fognak
Mika Turunen
tanítványai, ennek megfelelően kemény összecsapásra számítunk, ahol nekünk elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, azt kell precízen végrehajtanunk" - fogalmazta meg a tervet a 32 esztendős kosaras.
A Paks és a Fehérvár elleni meccseken Kiss Zsolt egyaránt 5 pontot szerzett (benne egy-egy hármassal). A triplaspecialista nem a tőle megszokott magabiztossággal értékesítette a külső dobásokat (1/5, illetve 1/3 volt a mutatója), igaz, ez társaival kapcsolatban is elmondható. Többek között ezért is véli úgy, szombaton éppen az lehet a siker kulcsa, hogy ezen a téren előre tudnak lépni. "Távolról sokkal jobban kell céloznunk, mint az első két találkozón. A dobóedzéseken sokat dolgozunk ezen, a pontos okát nem is tudom megmondani, miért perdültek ki a labdáink sokszor már szinte a gyűrűből. Bízom benne, hogy megfordul ez a tendencia, s ami eddig kipattant, az mostantól becsorog. Komoly lendületet adhat, ha valamelyikünk végre elkapja a fonalat, s sorozatban gyártja a hármasokat" - emelte ki. Ami az NB I/A eddigi történéseit illeti, Kisst a leginkább az újonc Jászberény magabiztos kaposvári diadala lepte meg. A többi mérkőzés véleménye szerint a papírformának megfelelő végeredményt hozott. Áttekintve s lassan megismerve a mezőnyt, a szegedi játékos úgy latolgatja az esélyeket, hogy a legjobb négy közé jutásra a Szolnok, a Körmend, a Paks és az Albacomp pályázhat. A nyolc közé a Kecskemét és a Falco érhet még oda. A további nyolc együttes szinte ugyanolyan sansszal pályázhat a még fennmaradó két negyeddöntős helyre, illetve oszthatja el egymás között a fennmaradó pozíciókat. "Úgy gondolom, a Debrecen, a Zalaegerszeg, a Nyíregyháza, a Jászberény, a Sopron, a Pécs és a Kaposvár tartozik velünk egy kategóriába, ellenünk vívunk majd ki-ki meccseket ebben a szezonban. Természetesen minden a lehetőségeinktől függ, de az biztos, hogy sokat lendíthetne rajtunk egy ponterős harmadik légiós, aki - mint tavaly
Janou Rubin
- vezéregyéniségként húzza a csapatot a fontos csaták során" - fejtegette. Szombaton bizonyosan két külföldivel áll majd föl a Naturtex-SZTE-Szedeák, ám mind
Nebojsa Dukics
, mind a friss szerzemény,
Tomiszlav Ivosev
megbízható, remek teljesítményére joggal számíthatnak a Tisza-parti drukkerek. Ivosevvel és a másik új fiúval,
Csorvási Leventével
kapcsolatban is azt mondta Kiss Zsolt, hozzáállásuk, szellemiségük példaértékű, s nagyszerűen illeszkedtek be a közösségbe. Ahogy játékukat is egyre inkább össze tudják csiszolni a többiekével, úgy lesz majd egyre acélosabb a Szedeák. Reméljük, ennek a levét szombaton a Factum Sport Debrecen issza meg.
