Labdarúgás: megtréfálta a Szőreg az UTC-t

Meglepetés a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa 2. fordulójában: a megyei II. osztályú Szőreg magabiztosan búcsúztatta az újszegedieket.
A szerdai kupanap egyik nagy szenzációját a Szőregi RSE gárdája szolgáltatta, mely elbúcsúztatta a sorozattól a megyei I. osztályban szereplő Ujszegedi TC-t. Igaz ugyan, hogy a vendégek sérülés, valamint munkahelyi elfoglaltság miatt több játékosukat (
Balogh, Béry, Farkas Sz., Mazula
) nélkülözni voltak kénytelenek, ám ez mit sem von le Drágity Dusánék érdemeiből. A találkozó túlnyomó részében jobban futballoztak ellenfelüknél, s teljesen megérdemeltek jutottak a legjobb tizenhat közé. A hazai gárda a 15. percben
Móra Tibor
bombagóljával szerzett vezetést: a szőregi játékos mintegy 30 méterről zúdította a hálóba egy a védelemről kipattanó labdát. A szünet előtt két perccel
Drágity Dusán
duplázta meg az előnyt, így nyugodtan vonulhattak pihenőre a vendéglátók.
Pálfy Zoltánnak
, az UTC mesterének a szünetben sem sikerült felráznia az övéit, akik talán nem hitték el, hogy kieshetnek. A 70. perc tájékán ébredt, s kapcsolt magasabb sebességi fokozatba az esélyesebb alakulat. A 82. percben
Bokányi Ádám
révén sikerült szépíteniük is. A hajrában aztán óriási erőket mozgósítottak az egyenlítésért, mindent egy lapra feltéve lendültek támadásba. A védekezésére akkor már kevesebb figyelmet fordítottak, amit kihasznált a Szőreg. A kinyíló UTC-t sikerült lekontrázni, a 89. percben
Gyenes János
fejezett be találattal egy mintaszerű akciót. 3-1-es győzelmével a Szőreg vívta ki a nyolcaddöntős szereplés jogát.
A SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa 2. fordulójában:
Szőregi RSE - Ujszegedi TC 3-1 (2-0).
Szőreg, 100 néző, vezette: Csöngető Endre.
Szőreg:
Bali - Sajtos, Ali, Kucsera, Németh, Drágity, Váczi (Csernyik 78'), Móra, Néma, Gyenes, Tóth A. Vezetőedző: Tóth Tamás.
UTC:
Schmiz - Péczely, Joó (Farkas A. 75'), Laudisz, Szabó, Jaksa, Gonda, Csúri (Molnár 46'), Domonkos, Bokányi, Kovács S. (Vékes 63'). Vezetőedző: Pálfy Zoltán.
Gólszerzők:
Móra T. (15'), Drágity D. (43'), Gyenes J. (89'), illetve Bokányi Á. (82') Tóth Tamás:
"Az első negyedóra elteltével gyönyörű góllal szereztünk vezetést, onnantól kezdve végig kézben tartottuk a mérkőzést. Helyzeteket alakítottunk ki, akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. A vendégek egy tízperces időszakban harcoltak ki meddő fölényt, egyébként úgy érzem, azon kívül nem tanúsítottak túl nagy ellenállást."
Pálfy Zoltán:
"Megérdemelten győzött a Szőreg, mely sokkal motiváltabban futballozott nálunk. Hetven percig nagyon rosszul játszottunk."