Keresztúri: Botka hadat üzent a Jobbiknak


Keresztúri Farkas Csaba jobbikos képviselő sajtóközleményében Botka László hadüzenetének nyilvánította a kabinet városi cégeket érintő, sajtóban megjelent kijelentéseit, kritikáját.
Mint ismeretes, a héten két alkalommal is élesen támadta a polgármesteri kabinet az önkormányzati cégeket. A Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit kft.-t főleg a SZIN vesztesége miatt, a Szeged Piac és Vásár Kft. vezetését pedig
különböző vállalkozói szerződések okán
. Keresztúri közleménye alább olvasható. "A cégvezetőket megtámadva
Botka László
hadat üzent a Jobbiknak is, s mivel én vagyok az egyetlen önkormányzati képviselője a pártnak, nekem is. A polgármester semmit sem tesz véletlenül, politikai sakkjátszmáiban 3-4 lépéssel gondolkodik előre, és húzásainak egyetlen motivációja van: a hatalom megtartása. Most nekem, nekünk akar sakkot adni. Megfigyelhettük, korábban
Szentgyörgyi Pál
alpolgármester volt Botka László pajzsa, oszlató éke, kivont kardja és vitriolba mártott tolla – mikor milyen feladatot rótt rá Szeged erős embere. Mivel balról lassan egy évtizede semmi sem történhet Botka kezdeményezése vagy hozzájárulása nélkül, biztosak lehetünk abban, hogy most is a polgármestert kell látnunk a támadás mögött. Ezúttal Solymos alpolgármester lett Botka László magyar hangja. Tegyük fel a kérdést: vajon mi a célja ezzel a támadással a polgármesternek? Miért vállalja föl azt, hogy egy organikusan működő szervezet néhány szerződését kiragadva, nyilvánosságra hozva tulajdonképpen kárt okoz a cégnek, s ezáltal a városnak? Ha valamilyen gondja van, miért nem hív be az irodájába, hogy átbeszéljük a helyzetet? Elvégre ő (azaz magyar hangja) nem győzi hangsúlyozni, hogy a cégek a Fidesz és a Jobbik politikai illetőségébe tartoznak. Ez az üzengetés, mószerolás lenne a városért folytatott együttműködés Botka László-i önkifejeződése? Mint mondottam, Botka rutinos sakkjátékos, aki semmit sem tesz véletlenül. Most elindította a hosszú kampányt, amiben egyrészt megpróbálja lehetetlen helyzetbe hozni a Jobbikot, másrészt igyekszik éket verni a polgári oldal közé, hogy három év múlva is a helyén maradhasson. Én magam nem kedvelem ezt a Kádár-kori játékot. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az ellenfelének tart bennünket. Nyilván tart tőlünk."