Ecsetet ragadtak az ultrák a Szeged 2011-ért + FOTÓK


Folynak az előkészületek a SZVSE-pályán, hogy a Szeged 2011 csapata végre lejátszhassa első bajnoki találkozóját Szegeden. A munkálatokhoz a gárda szurkolói is csatlakoztak: kerítést és betonfalat festenek.
Augusztus végén kezdték el a vasutas stadion felújítását, hogy alkalmas legyen NB II-es mérkőzések lejátszására. A tervek szerint szeptember 17-én, a Kazincbarcika ellen már hazai környezetben fogadhatják Czirbusék ellenfelüket. A munkálatok először a
augusztus 26-án, majd a kapuknak készítettek alapot, közben pedig a lelátót is elkezdték rendbe tenni. Utóbbi felújításokba az ultracsoport is beszállt, takarítással kezdték a hetet, most pedig ecsetet ragadtak. A piros-kék színt kék-feketére „cserélik” a stadionban, a SZVSE felirat helyére pedig Szeged kerül.