A kormány megtiltotta a névtelen adományozást


A szerdai Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, melynek értelmében a civil szervezeteknek fel kell tüntetniük az adományozóikat.
A jogszabály értelmében az egyesületeknek és alapítványoknak minden természetes- és jogi személyt ismertetni kell közhasznúsági mellékletében az adóhatóság számára, akik adományoztak. A határozat azt is előírja, hogy minden esetben neveket kell feltüntetni - jogi személyek esetében az adományozó személyt, illetve a legalább 25 százalékban tulajdonosok neveit kell feltüntetni.
A határozat egyértelműen a kormány egy korábbi, 2017-es, jogszabályára mutat rá. Eszerint amelyik szervezet egy év alatt 7,2 millió forintnál több pénzt kap külföldről, annak viselnie kell a "külföldről támogatott szervezet" címkét hivatalos iratokon és kiadványokon, illetve név szerint be kell számolniuk a külföldi támogatóikról.
A jogszabályt azonban a kormánynak idén vissza kellett vonnia, miután az EU Bírósága jogellenesnek találta. Helyette azt a törvény hozták, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék.
A mostani rendelet értelmében a kormány tovább szigorított: a külföldi támogatók nyilvántartását kiterjesztette belföldre is.