A holland cikk szerzője szerint Lengyelország és Magyarország vétóval fenyegetik a közel 2000 milliárd eurós csomagot, mert nem akarnak jogállamisági feltételrendszert annak kifizetéseihez, ugyanis „évek óta megsértik a jogállamiság elveit”.
A történtekre válaszul Magyarország hágai nagykövete, Kocsis András a szerkesztőséghez fordult, hogy cikkben reagáljon a hazánkat ért vádakra, ám a lap ezt megtagadta a diplomatától.
A hágai nagykövetség emiatt honlapján közölte a letiltott publicisztikát. Ebben a nagykövet azt írja: „Az európai vita leegyszerűsítése nemzeti zászlókon ábrázolt középső ujjakra, mint például a De Vries asszony október 19-ei véleménycikkének illusztrációja, nemcsak szégyen, hanem a lényeg megértésének teljes hiányát is mutatja.” Hozzáteszi: „Az unió többéves költségvetéséről és a helyreállítási alapról szóló tárgyalások során nem zsarolunk senkit. Éppen ellenkezőleg. Az Európai Tanács 2020 júliusában megállapodott a költségvetés védelmét és így a jogállamiság erősítését célzó mechanizmusról. Néhány tagállam és az Európai Parlament azonban sajnos megpróbálja újranyitni az Európai Tanács júliusi megállapodását, amivel veszélybe sodorják a jogszabály-csomag jóváhagyását”
„Azok, akik sosem támogatták igazán Európa gazdasági helyreállítását, most egy olyan jogállamisági kondicionalitást követelnek, amely nem létezik az Európai Tanács következtetéseiben. Ez csak ürügy a megállapodás szétverésére.”
Kocsis András cikkében arra is rávilágít: Magyarország és európai partnereink közötti konfliktus forrása valójában nem a jogállamiság, hanem az liberális és kereszténydemokrácia közötti ideológiai konfliktus. Mint azt írja, a magyar kormány szilárdan kiáll a nemzeti szuverenitás mellett, vezérfonala a kereszténység, és a migráció helyett a családot helyezi a középpontba.
(Fotó: Het Financieele Dagblad)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.