Gazdaság

Kormányzati támogatást kap Szeged és térsége

Kormányzati támogatást kap Szeged és térsége

2020. szeptember 15., kedd
Kormányzati támogatást kap Szeged és térsége

Elmondta, ezzel lezárult a térségek felülvizsgálata a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiával összhangban, és létrejött az a 11 turisztikai térség, amelyet a jövőben építeni kell.

A vezérigazgató-helyettes szerint a turisztikai térségek kijelöléséről hétfőn megjelent kormányrendelet mérföldkő az ágazatban, és egyben tükrözi a Magyar Turisztikai Ügynökség szemléletváltását, azt, hogy a fejlesztések mellett az értékesítésre és a marketingre is fókuszálni kell.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette, a tizenegy turisztikai térség mindegyike olyan saját márkát dolgoz ki, amely segíti piaci pozíciójuk meghatározását és az értékesíthetőséget. Szerinte a térségek egymástól jól megkülönböztethetőek, így lehetőség lesz a versenyképes utazási csomagok kialakítására.

Könnyid László szólt arról, hogy európai uniós forrás bevonásával mintegy 4 milliárd forintot fordítanak jövő év végéig a tizenegy térségi márkastratégia és a desztináció-fejlesztési stratégia kialakítására.

Kiemelte, a termékfejlesztéshez szükséges a helyi szereplők szemléletének átalakítása, a hálózatban gondolkodás erősítése. (MTI)

Az eddigi öt kiemelt fejlesztési térség után most tizenegy turisztikai térséget határozott meg Magyarország területén a kormány. A hivatalosan szeptember végén létrejövő új régiókban mindezzel párhuzamosan több mint tucatnyi ingatlanfejlesztést nyilvánított kiemelt állami beruházássá a kabinet. A frissen meghatározott turisztikai térségek között régiek és újak egyaránt szerepelnek, a felsorolásban a Balaton, Sopron-Fertő, Bük–Sárvár, Tokaj és Nyíregyháza, Mátra–Bükk, Gyula és térsége, Győr–Pannonhalma, Szeged és térsége, Pécs–Villány, Debrecen és térsége, valamint Budapest környéke lett nevesítve. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.