
Közösen épít ki energiahatékonysági tanácsadó hálózatot a nyugat-dunántúli térségben a bécsi és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az ausztriai Energiagazdálkodási Intézet, valamint a Centrope közép-európai régiót Magyarországon képviselő Ceurina Kft. – tájékoztatta utóbbi társaság az MTI-t.
Szeptember közepén indult, 2014 február végéig tart az Energiahatékonysági Szolgáltató Iroda projektje, amely osztrák-magyar határ menti együttműködés keretében valósul meg. A program végrehajtását az unió közel félmillió euróval támogatja; ez a költségek 85 százaléka. További tíz százalékot a magyar kormányzat áll, a fennmaradó hányad pedig önerő.
Szokolay Örs
, a Ceurina ügyvezetője elmondta, a projekt több mint két éves időtartama alatt az osztrák szakemberek legalább húsz, elsősorban épületgépész végzettségű nyugat-dunántúli tanácsadót képeznek majd ki váltakozó, magyar és ausztriai helyszíneken. Ezt követően a frissen végzett energiahatékonysági tanácsadók két-három, az önkormányzatok számára ingyenes projektben bizonyítják majd szakértelmüket: új és már működő közintézmények energiatakarékos üzemeltetésére dolgoznak majd ki konkrét, számításokkal megalapozott, gyorsan megtérülő megoldásokat. Hozzátette: a bevezetni kívánt modell mintája ÖkoBusinessPlan néven tíz éve működik sikeresen Bécsben. A szervezett tudatformálás eredményeként az osztrák fővárosban az új beruházások többsége már a leghatékonyabb energiafelhasználást biztosító műszaki megoldások beépítésével valósul meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.