Gazdaság

Harmadával több cég szűnt meg végelszámolással egy év alatt

Harmadával több cég szűnt meg végelszámolással egy év alatt

2011. augusztus 10., szerda
Harmadával több cég szűnt meg végelszámolással egy év alatt

Egy év alatt - 2010. augusztus elseje és 2011. július vége között - Magyarországon az egy évvel korábbinál 32,5 százalékkal több, 17 221 cég került végelszámolás alá - közölte a feketelista.hu szerdán.

A közlemény szerint a vizsgált időszakban a működő 632.037 vállalkozás 2,7 százaléka végelszámolással fejezte be tevékenységét. Az elmúlt egy évben a legnagyobb arányú végelszámolás Nógrád megyében volt, ahol az 5853 vállalkozás 5,5 százaléka szűnt meg így. A legkedvezőbb adattal Komárom-Esztergom megye rendelkezik, ahol a 16 793 vállalkozáshoz képest a végelszámolásra kerültek aránya mindössze 1,2 százalék volt, egytizeddel jobb, mint egy esztendővel korábban - olvasható az elemzésben. Az ország nagyobb városait kiemelve, gazdasági súlyához mérten Budapest meghatározó szerepet játszik a végelszámolásokról szóló statisztikákban is. A fővárosban bejegyezett csaknem negyedmillió cég 2,6 százaléka, 6511 cég szűnt meg végelszámolással, ez 0,1 százalékkal kedvezőbb az országos átlagnál. Ennél nagyobb volt a végelszámolások aránya Miskolcon, Debrecenben és Győrben. Mindhárom városban romlott a helyzet az előző évi statisztikához képest - közölte a

feketelista.hu

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.