Fémmegmunkáló üzemet adtak át Mórahalmon


Átadták pénteken a mórahalmi Ipari Parkban az Ipari és Kommunális Gépjármű Kft. fémmegmunkáló üzemcsarnokát. A 115 millió forint összköltségű projekt 56 milliós támogatást kapott, a jövőben húsz új munkahelyet teremt - mondta el az IKG Kft. ügyvezetője az MTI-nek.
Kovács Károly
kiemelte: a beruházás azért vált elengedhetetlenné, mert a vas- és alumínium-megmunkálással foglalkozó szegedi cég kinőtte első telephelyét. Az új lemezlakatos műhelyben mostantól a finommegmunkálású alumínium- és saválló anyagokból készülő termékeket állítanak elő. A cég 99 százalékban német piacra termel, alumíniumból tűzoltóautókba való felépítményeket, alkatrészeket, saválló termékeket állít elő. A vastermékgyártás megmarad a szegedi telephelyen. A cég az idén volt 20 éves, árbevétele évi mintegy félmillió euró. Korábban a vasgyártás volt túlsúlyban, tavaly azonban átfordult az arány, ma már a megrendelések több mint fele alumínium termékre vonatkozik. Vasalapanyagból kukabillentő gépeket, konténer mérlegeket, konténer síneket, utcai kerékpártartókat, utcabútorokat gyártanak.
Nógrádi Zoltán
(Fidesz) polgármester elmondta: a beruházás a fémmegmunkálással foglalkozó ipari munkahely teremtése szempontjából lényeges előrelépés a térségben. Az Ipari Park területe mostanra meghaladja a 60 hektárt, és szinte az összes szabad területről folynak a tárgyalások. Több vállalkozás versenyezteti az önkormányzat kínálta lehetőséget más ajánlatokkal, a polgármester elmondása szerint a tárgyalások a nyár elejére várhatóan lezárulnak.