Egyház

Ferenc pápa 750 ezer hívő előtt mutat be szentmisét

Ferenc pápa 750 ezer hívő előtt mutat be szentmisét

Ferenc pápa megérkezett Kelet-Timorra

2024. szeptember 9., hétfő
Ferenc pápa 750 ezer hívő előtt mutat be szentmisét

Ferenc pápa háromnapos látogatásra érkezett hétfőn a délkelet-ázsiai Kelet-Timorra, ahol beszédében más országok számára is követendő példának nevezte a kelet-timori háború utáni megbékélési folyamatot. Az egyházfő a várakozások szerint kedden a másfél milliós, túlnyomórészt katolikus vallású lakosság több mint fele, mintegy 750 ezer hívő előtt mutat be szentmisét.

Adja meg az ég, hogy a béke utáni vágy a világ különböző részein zajló konfliktusokban hasonlóképpen érvényesüljön

- hangoztatta az egyházfő beszédében a kelet-timori háború utáni megbékélési folyamatról.

Mintegy négyszáz politikus, diplomata és lakossági vezető előtt mondott beszédében Ferenc pápa kiemelte: Kelet-Timor a "legnagyobb szenvedés és megpróbáltatás" ellenére soha nem veszítette el a reményt, így "a sötét és nehéz napok után beköszönthetett az országban a szabadság hajnala".

A pápa elismeréséről biztosította Kelet-Timort, amiért a békés fejlődés útján halad, és megbékélt Indonéziával, de arra is felhívta a figyelmet, hogy az országnak jelenleg a kivándorlás, a szegénység, az alkoholizmus és bűnbandákat érintő erőszak adta kihívásokkal kell megküzdenie. Arra is felhívta a figyelmet: mindent meg kell tenni azért, hogy az országban élő fiataloknak egészséges és békés gyermekkort biztosítsanak.

José Manuel Ramos-Horta kelet-timori elnök köszönetet mondott Ferenc pápának, akinek hangját rendkívül fontosnak nevezte 

egy egyre inkább eltorzult világban, ahol a párbeszéd és a béke helyét a ridegség vette át.

Az egykori portugál gyarmat, amely 2002-ben nyerte el függetlenségét Indonéziától véres harcokat követően, mára már meglehetősen stabil országnak tekinthető. Azon kevés délkelet-ázsiai ország közé tartozik, ahol a népesség túlnyomó többsége keresztény.

A katolikus egyházfő Pápua Új-Guineából, a világ egyik legelzártabb vidékén működő katolikus missziójának otthont adó Vanimo településről érkezett helyi idő szerint hétfő délután Dilibe, a kelet-timori fővárosba, amelynek repülőterén José Manuel Ramos-Horta elnök és egy csoport gyerek fogadta kezükben virággal, hagyományos öltözetben.

Ferenc pápa kedden Tasitolu település homokos partvidékén tart szentmisét és mond szentbeszédet a kelet-timori hívőknek, akiknek aránya a hivatalos adatok szerint megközelíti az ország teljes lakosságának 96 százalékát.

Ferenc pápa előtt utoljára 1989-ben járt katolikus egyházfő az Ausztráliától északra fekvő Kelet-Timoron, amely 2002-ben nyerte el függetlenségét. II. János Pál pápa akkori látogatása történelmi lendületet adott az ország függetlenségi mozgalmának.

Ferenc pápa 11 napos, négy országot érintő körúton vesz részt Délkelet-Ázsiában és Óceániában. Indonéziai, Pápua Új-Guinea-i és kelet-timori látogatását követően Szingapúrba utazik, majd a tervek szerint szeptember 13-án érkezik vissza Rómába.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.