Terhes Nóra: Árnyékvilág

„Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” (Pál Kolossébelikehez írt levele 2:17

„Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.”

(Pál Kolossébelikehez írt levele 2:17)

Hosszú évekkel ezt megelőzően, Isten bölcsességéből szólt valaki, aki azzal bátorított: „ne vond kétségbe a sötétségben azt, amit Isten már korábban kijelentett a világosságban”. Jól lehet akkor nem is sejtettem, hogy milyen útravalóként szolgál ez majd - ahogy mi mondjuk keresztények - az „Istennel való járásban”, amikor az úgynevezett „hitben való járás” egyik kiemelkedő megtapasztalása lesznek a sötét órák, terméketlennek tűnő pusztaságok, a hallgatások időszakai. Az Istennel járó ember megtapasztalja milyen az amikor Isten szól hozzá, és megtapasztalja milyen az amikor hallgat. Megtapasztalja milyen amikor imái meghallgatásra találnak és milyen az amikor nem, milyen az amikor Isten érdekeltebben abban hogy Krisztus képére formálódjunk semmint mi azt valaha gondoltuk, reméltük, vagy épp akaratuk volna. Kedves Olvasó, amiként megfogalmaztam gondolataimat folyvást imádkoztam, hogy milyen drága élet példázhatná legőszintébb módon körvonalazódó mondandómat. Ekkor megcsörrent a telefonom és egy nagyon kedves keresztény hölgy keresett, hangjának remegéséből rögvest éreztem hogy jól lehet épp a fent említett szellemi sötétség telepedett valamiképp az életére. Ismerve őt, már évek óta láttam miként növekedett hitében, hogyan tapasztalta Isten szeretetét egyre lenyűgözőbb módon az életében, láttam harcait, vágyait, de legfőképp Isten munkáját mindennapjaiban. Emlékszem szavaira: mennyire nagyon vágyik gyermekekre, családra, társra, a szíve mennyire készen várja jövendőbelijét. Nem sokkal ezt követően belépett az életébe a remélt társ, már hónapok óta jegyben járnak. Látva őket mindannyiszor öröm töltötte el a szívemet, két ember egymásnak teremtve – egymásra találva, a sokszor csúf arcát mutató világ egyik mégis rendkívül szép életeseményére készülve: a menyegzőre. A világunk tökéletlen, törött, egy kétség kívül való. Nehézségek, fájdalmak, gyász folyamatok, betegségek – az evilág kalapácsai -, mintha életeink ezen események ütései mentén törnének meg, amikor az idő is mintha megállna, az evliág sötétségében: kilátástalanságot üzen. A kedves ismerősöm elmondta, hogy az imént kapta a hírt, hogy a fiatal éveiben járó jegyesét sürgősségi ellátással szállították a mai napon kórházba, ahol azonnali ellátást igényelt az egyébként szívproblémával küzdő párja. Elmondta hogy tehetetlennek érzi magát, kimondhatatlan fájdalom hogy Isten után számára a legfontosabb személy milyen állapotban van, úgy érzi nem tehet semmit, fél hogy közelgő menyegzőjük, - amit mindketten határtalan örömmel és izgalommal várnak - jól lehet veszélyben foroghat, hisz a legkevésbé sem szeretné ha párja megerőltetné magát az esküvőjük alkalmával. Amiként hallgattam kétségbeesését, emlékeim hozták elém reményteljes tekintetét ahogy egy évvel ezt megelőzően hátrafordult felém - egy széksorral előrébb ült,- és boldogan közölte hogy úgy véli meglelte párját, egyre nyilvánvalóbb számára, hogy Isten közös jövőt szánt nekik. Akkor mindketten boldogan adtunk hálát Istennek az áldásért, s ahogy most hallgattam őszinte fájdalmát, eszembe jutott első soraim után elmondott imám, hogy Isten adjon elém egy életet ami méltán példázza a mondandót, amiben reméltem Ő kíván szólni. A képernyő itt világított a már alkonyat félhomályában, rajta az üzenet, amit az imént írtam le: „ne vond kétségbe a sötétségben azt, amit Isten már korábban kijelentett a világosságban”. Ráébredtem Isten meghallgatta az imámat, ez a gondolat most az Ő üzenete a fiatal pár felé, akik a sötétségben olyan nehezen látják miként is válik lehetővé majd a jövőben az, amit Isten már korábban a világosságban kijelentett számukra. Vajon mennyire igaz életünkre hogy hitben járunk nem látásban? Árnyékvilágban élünk, még nem tökéletes a látásunk, de akik hitüket Jézusba vetették az Ő megváltásába, azok számára még nyilvánvalóbb milyen nagy árnyék és sötétség vetül erre a világra. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy mindaz ami Istentől született legyőzi a világot, s mindaz aki hiszi Jézus Krisztus az Isten Fia, a megváltó. Őszintén úgy hiszem hogy Isten sokkal jobban érdekelt abban, hogy fia képmására formálódjon mindaz, aki egyszer elindult ezen az útón és kereszténnyé lett, semmint azt gyakorta gondolnánk. A szuverén Isten pedig maga dönt arról, hogy ezt miként valósítja meg életeinkben, és szeretettel vallom, hogy Isten jót tervezett az életünk felől. Kedves Olvasók! Örömmel tapasztaltam meg, miközben a fenti gondolatokat fogalmaztam meg, hogy Isten milyen valóságos és szerető Isten, aki nagyon sokszor rögvest szól hozzánk alighogy megszólítottuk, tudom máskor hallgat, s türelemre int, de most határtalan örömmel vettem üzentét a benne való bizalomról.