Terhes Nóra: Hinni a nagyszerű Istenben

„Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben”

(Márk evangéliuma 9:24)

Nem kell, hogy nagyszerű hitem legyen Istenben nekem csak annyi a dolgom, hogy higgyek a nagyszerű Istenben. Történt egyszer, hogy egy nagyon szegény hívő özvegyasszony, aki hat gyermekét nevelte, egy nap olyan megpróbáltatással volt kénytelen szembenézni, amely megpróbáltatás akár a keserűség, és reménytelenség mocsaras vidékére is sodorhatta volna. Talán nem véletlen hogy a keserűség és a reménytelenség fogalmai, egy mocsaras, lápos vidéket láttattak meg velem szemeim előtt, hiszen előfordulhat, hogy fojtogató szorításba húz vissza minden kilátástalan időszak vagy próbatétel. Ugyanakkor, ha valóban a nagyszerű Istenben szükséges hinnünk nem pedig nagyszerű hittel rendelkeznünk, akkor úgy hiszem mi a csodák Istenében hiszünk, aki számár nincsenek lehetetlenek. Én szenvedélyesen és őszintén hiszem azt, hogy Isten mindenre képes, vele nincsenek, nem léteztek akadályok, Ő valóban a csodák Istene. Mégis vallom azt is, hogy nincs annál őszintébb ima: „Hiszek Uram, de segíts az én hitetlenségemen!”. Vajon lesz-e valaha olyan pont az életünkben amikor épp az aggodalom vagy a félelem nem fognak eluralkodni a szíveinken. Az nem kérdés, hogy a próbatételek minden koron elérkeznek. Honnan ismerhetjük fel őket? A próbatétel elmélyíti az Istennel való kapcsolatunkat, amin keresztül jutva, hitünk és bizalmunk folyvást növekszik Istenben. Tehát az özvegyasszony épp ilyen próbatétellel volt kénytelen szembesülni, hat gyermeke, a szegénység egy nyomasztó órájában az utolsó morzsányi kenyeret is elfogyasztotta egy hideg téli estén. Aznap éjjel még nem korgó pocakkal hajtották álomra a fejüket, de vajon milyen éjszakai pihenésre lelhet az édesanya, aki tudja, hogy másnap reggel már nincs mit adnia gyermekeinek? Reggel felébredve az özvegyasszony a kétségbeesés helyett a természetfeletti hitet választotta. Természetfeletti, mert jól lehet nem a hite volt nagyszerű, hanem hite volt abban, hogy nagyszerű Istenben hisz. Mégis amikor ezt a történetet hallottam azt fogalmaztam meg magamban: nagyszerű hite volt, hisz Ő oda tette az Ő részét és hagyta, hogy a csodák Istene csodálatos módon töltse be szükségleteiket. Hét üres tányért tett le az asztalra, maga köré gyűjtötte gyermekeit, és imádkozni kezdett az üres tányérok felett, hogy Isten az igéje szerint töltse be a gyermekei, és saját egyik legalapvetőbb szükségletét, az élelmet. Abban a pillanatban, ahogy imája végére ért, az egyik gyermeke izgatott örömmel kiáltott: „Egy pék áll az ajtóban!”. A pék kissé átfagyottan, kezét melengetve mondta némi zavarral: „Elakadtam a nagy hóban, és ha megengedik megálltam a házuknál hogy kissé megmelegedhessek.” Körülnézve a gyermekeken és az édesanyán kérdezte: „ Esetleg szükségük van ma reggel kenyérre?”. Az özvegyasszony őszintén válaszolt: „Igen szükségünk lenne, de sajnos nincs pénzünk, amivel megfizethetnénk.”. A péknek megrendült a szíve: „Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nincs kenyere a gyermekek számára?”. Majd szó nélkül, elindult az elakadt pékautó irányába hét vekni kenyeret emelt ki, a még meleg, illatozó pékáruk közül. Szeretetteljes határozottsággal átadta az édesanyának a cipókat, akinek úgy hiszem hálakönnyei szóltak a Teremtő, Csodálatos Istennek éppúgy, mint a péknek akinek eredetileg sejtelme sem volt arról, hogy személyesen Isten engedte meg, hogy elakadjon az autója, úgy fogalmaznám meg: végtelen megtiszteltetés, hogy épp Isten engedte, hogy vesztegeljen. Ekkor a gyermekek ámulva Isten csodáin egymást túl kiabálva mondták, miként imádkoztak kenyérét, és Isten miként adta meg nekik csodálatos módon az aznapi kenyerüket. Vajon hányszor éljünk át életünkben azt hogy egy próbatél közepén vesztegel „pékárunk”, elakadtunk, és a reménytelenség reggelén csak üres „tányérokat” tehetünk az asztalra? Mégis hiszem, és mondhatom azt, hogy makacsul vallom, amikor üres kezeimet emel az ég felé, azt gondolva mit adhatok én Istennek törékeny hitemen kívül, akkor a nagyszerű Isten természetfeletti módon betölti minden szükségletemet. Kedves Olvasók! Ha szükséges, akkor százszor is elismételem: nem kell hogy nagyszerű hitem legyen Istenben, ehelyett hinnem kell a nagyszerű Istenben! Ilyen hitben járni, azt jelenti, hogy csodák övezik lépteinket, és jöjjön bármely próbatétel abban kitartva elmélyülő bizalommal és hittel lehetünk a szerető, csodálatos Isten felé.

Terhes Nóra