Szexuális szabadosság

„De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy.”

(Márk evangéliuma 10:6-8)

A szexuális szabadosság korában olyan mérhetetlen mennyiségű fájdalommal vagyok kénytelen szembesülni, amelyek továbbra is csak arra hívják fel a figyelmemet, hogy a valamikori szexuális forradalom kivívott szabadsága valóban csak rabságot jelent. A lélek rabsága erősebb minden rabságnál, mert ha lelkünkben nincs szabadság minden cselekedetünk rabláncot von maga után. Emlékszem egy fiatal nagyon szép lányra, aki dacos konoksággal nézett rám, majd egy ponton megállíthatatlanul hullottak a könnyek a szeméből, pörögtek végig az arcán, tehetetlen dühvel söpörte le a sós patakot állánál. Nem volt több mint tizenhat, és ha az utcán kelve látta volna egy egyszerű szemlélő, egy gondtalan tizenévest, egy kissé pajkos gimnazistát, egy reményteljes fiatal hölgyet írt volna le szavaival, akinek a világ még játszótér, nincs ami megszomoríthatná, hisz fiatal és gondtalan, kacag minden képtelenségen, hanyagul vállat von ha nem érdekli valami, egy szó mint száz: pimasz bájjal fűszerezi serdülését. Ugyanakkor a sérthetetlennek tűnő felszín mély gyászt takart: a sokadik abortusz gyászát. Megannyi szomorú, rendkívül fiatal szempár emelte már rám kétségbeesett tekintetét, apróka, még kamaszos vállak meggörnyedve hordoztak olyan terheket amelyek egy életre hagynak fájó nyomát egy életút ösvényén, mint valami láncolat, örök gyászfolyamattal kínozva elhordozóját. Abortusz, nem kívánt terhesség, homoszexualitás, szexuális abúzusok, visszaélések. Ezek végtelen drámai sorával nap-nap után találkozom munkámból eredően és keresztényként képviselek egy szélsőséges, sokak által támadott álláspontot, ami szerint a szexuális közösségnek a házasságban van a helye. Vagyis egy olyan kapcsolatban ahol a két fél szeretettel, odaadással, felelősséggel, megfelelő életkorban, elköteleződéssel és mindenek előtt, Isten áldásával élhetik meg testi örömök áldását is, így ez később nem válik keserű átokká senkinek sem az életében. Ha most az olvasó azzal vádol, balgaság amit írok, hisz a pornográfia olyan mértékben van jelen a hétköznapokban, hogy az sajnos már jóformán kortól függetlenül hozzáférhető, akkor őszintén megírom, hogy a többségi társadalom nem tudja, hogy a pornográfiában szereplő nők többségét drog addikcióval kényszerítik az ilyen jellegű filmek forgatására. Én egy vagyok azok közül az emberek közül, akik találkoztak és találkoznak ilyen lányokkal, akiket szó szerint eladnak kamaszkorukban szexuális szolgáltatásokra. A sort nem is folytatom azzal, hogy a pornográf tartalmak miként támogatják a családon belüli szexuális visszaéléseket. Amikor azt mondom, hogy az ember híjával van Isten dicsőségének és szüksége van a kegyelmére, akkor ebben a gondolatban arról is beszélek, hogy elismerem: mint ember nem tudom mi a jó nekem, de ha hiszek a Mennyei Édesapában aki úgy szereti gyermekeit, hogy egy örökkévalóság perspektívájában gondolkodik, akkor azt is állítom, hogy a világ szemében olykor bizony bolondságnak tűnik minden amire Isten indítja az ember szívét. Ilyen bolondságnak hat a szexualitás kizárólag házasságon belül történő megélése is. Pedig az ember legalapvetőbb igénye a szeretve levés, a feltételek nélkül, odaadóan nem kompromisszumok és félelmek által vezérelt odaadás és elfogadás is éppúgy egy ilyen szövetség szükségét hívja elő a legintimebb testi kapcsolatra is, mint ahogy a lelki kötődéseink is ezt diktálják. Tisztelt Olvasók! Nehéz és nagyon érzékeny témát választottam ez alkalommal, de már rendkívül régóta érlelődnek bennem ezek a gondolatok, hisz ahogy írom nap-nap után szembesülök a drámai oldal fájdalmas valóságával. Örülök neki ha egy gondolat morzsával ajándékozhattam meg Önöket, hogy további párbeszédre ösztönözhessen mindenkit.

Terhes Nóra