Erdő Péter: a Krisztus iránti szeretet szolidaritásra kötelez az üldözöttekkel


Advent a Krisztusra várakozás ideje, amikor "fel kell szítanunk magunkban a hit és a szeretet lángját". Ez a szeretet pedig együttérzésre és szolidaritásra kötelez az üldözött keresztényekkel - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.
Az üldözött közel-keleti keresztényekért tartott jótékonysági imaesten
Erdő Péter
hangsúlyozta: adatok tömege bizonyítja, hogy a kereszténység az a vallás, amelynek követőit a leggyakrabban gyilkolják meg vagy űzik el otthonukból hitük miatt. A bíboros emlékeztette a gyülekezetet arra, hogy a jordániai menekülttáborokban szíriai és iraki keresztény családok várják, hogy visszatérhessenek hazájukba. E családok gyerekei számára a jeruzsálemi latin katolikus patriarkátus működtet iskolákat Jordániában, az iskolák azonban semmilyen állami támogatást nem kapnak, "ezért szorulnak a mi segítségünkre" - mondta. A szentmise előtt
Youssef Khalil
, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője gyújtotta meg a bazilika adventi koszorújának első gyertyáját. Az imaesten részt vett
Balog Zoltán
, az emberi erőforrások minisztere is.