Sár és napsugár - Miklós Péter Balogh páterről
Miklós Péter történész június 23-án, Mórahalmon az Aranyszöm Rendezvényházban előadást tartott Balogh Istvánról, azaz Balogh páterről, aki az 1944-ben megszállt Magyarországon próbált a helyes úton járni, szolgálni a közösségét és a politikát.
Balogh István
1933 és 1946 között volt a mai Mórahalomnak – az akkori Szeged Alsóközpontnak – a katolikus lelkésze, de nem emiatt került be a történelmi emlékezetbe és köztudatba. 1944 decemberétől 1947 augusztusáig fontos kormányzati posztot töltött be, és három miniszterelnök,
Dálnoki Miklós Béla
,
Tildy Zoltán
és
Nagy Ferenc
mellett szolgált és a miniszterelnökséget vezető államtitkárként működött. Ez egy meglehetősen viharos és zavaros időszaka volt a magyar történelemnek, hiszen 1944 őszétől megszállják a szovjet csapatok hazánkat, elsőként a Dél-alföldi régiót. Ebben a megszállt országban és helyzetben kellett Balogh páternek helytállnia és képviselnie azt a politikai irányvonalat, amely a magyar társadalom többségének a támogatását is elnyerte. Ez a Független Kisgazdapárt volt, amelynek tagja és szervezője volt Balogh István. 1934-ben ő alapította meg Mórahalmon a Független Kisgazdapárt csoportját, amelynek az ideiglenes elnökeként és később főtitkáraként tevékenykedett. Nehéz helyzetben volt, hiába nyerte el a szavazatok 57%-át az 1945-ös választásokon a FKgP, szovjetnyomásra baloldali kormányt voltak kénytelenek kinevezni a kisgazda miniszterelnökök. Egy ilyen helyzetben kellett Balogh páternek egyensúlyoznia a hatalomra törekvő baloldaliak, a szociáldemokraták, a kommunisták és a kisgazda politika között, a magyar igényeket is megjelenítve a kormányban. Itt van az igazi probléma. A mai napig megoszlik a vélemény, sokan vádolják. Mennyire sikerült lavíroznia a politikai nyomás alatt? Erre keresi a választ
Miklós Péter
történész, aki már a szakdolgozatában is erről a témáról gondolkodik. Állítása szerint a dolgozatra való felkészülésekor a különböző tankönyvekben már sarkított megfogalmazásokat olvasott Balogh páterről. Az objektivitását megtartva elmondta: „semmi sem fekete és fehér, jó vagy rossz, hanem, mint ahogy
Madách
írja: az ember sárból és napsugárból van összegyúrva.”
