Szellemvilág, okkultizmus - van félnivalónk?

Olyan könnyű elhinni, hogy örökké tart ez a világ, akárcsak ha kitekintek az ablakon át az őszi csókkal illetett fákra, ahol már a falevelek aranyló árnyalatai mintha krémszínű kosztümöt öltenének. Én itt élek ebben az országban, ahol a négy évszak és a gazdasági váláság váltakozó üteme diktálja az iramot, olykor meglátjuk a variábilis politikai csatározásokkal tarkított harcmezőkön, vagy épp a teljes kontinensen küszködőket: nem tudják, nem ismerik hogy létezik egy nem látható világ.

A jósasszonyok hirdetési felületei pedig duzzadnak: ahogy a fák levelei lassan majd elhullnak, úgy az okkultizmus hajtásai virágzanak. Tegnap mégis három asszony rémült tekintetét szegezte rám, miközben értetlenül kérdezték: én elhiszem-e nekik, hogy van egy nem látható, másik világ.

A nem látható világ…

„Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.” (Pál efézusiakhoz írt levele 2:2) Ahogy nekidőltem az ajtófélfának, egy nagyot sóhajtottam, hálát adva a szívemben, hogy épp hozzám intézik ezeket a szavakat. Rátekintettem a három asszonyra, akiknek arcát az élet kemény barázdái már megszántották, egy picike konyha még kisebb asztalkája mellett foglaltak helyet, ebéd utáni feketéjüket kavargatták, és az előbb még épp elutasító lapos pillantásokkal méregettek, de ebben a pillanatban már tágra nyílt szemekkel várták tőlem a választ. Szemük pedig még tovább kerekedett, amikor azt mondtam: igen, nemcsak hiszem, tudom is, hogy van egy számunkra nem látható világ. „A kislányom szellemeket lát, akkor ők kik? Én pedig néha látom előre a jövőt álmomban, akkor ez mit jelent? Tényleg elvihet bennünket az ördög? Van esetleg egy kis szentelt vize, az ugye segítene?” Egyik kérdés záporozott rám a másik után, miközben megpróbáltam a kérdések mögött meghúzódó babonás félelmeket elválasztani a szívükben megfogalmazódó valódi szükségletektől.

Az okkultizmustól az evangéliumig…

„Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Pál efézusbeliekhez írt levele 6:12)

Olyan szellemi megtapasztalásokról számoltak be nekem, amelyek felett egy szemernyi kételyem sem volt, hogy ezek az asszonyok valóban megértették és ezzel egyidejűleg meg is élték, hogy létezik egy a szemünknek nem látható, másik világ. Ez a tudás még sajnos önmagában sohasem jelenthette a megváltást. Megértettem, hogy babonás félelmeikből vallásos cselekedetektől várnák a szabadulást, úgy hitték, ha egy kis szenteltvíz, amit kereszt alakban hintenék szobájuk falára, az megszabadítaná őket az éjszakai és a nappali lidércektől is. Azt kérdezték tőlem, hogy már mi mindent láttam meg a nem látható világból, láttam-e már démonokat, hiszem-e, hogy az emberi lélek itt bolyonganak a Földön halálukat követően. Beszélgetésünkben beállt a fordulópont, amikor elmondtam, hogy magam is boszorkány voltam mielőtt kereszténnyé lettem volna, ezért talán többet is láttam abból a nem látható világból semmint kellett volna. Megdöbbenve hallgatták meg a történetemet fiatalkorom spirituális okkultista megtapasztalásairól, az evangélium üzenete pedig már könnyet csalt szemükbe, hiszen kiéhezett szívük már igen régóta várhatta a megváltás maradéktalan üzenetét.

A rabság láncai lehullanak…

„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János evangéliuma 8:36)

Hogy van-e élet a hálál után? Van. Hogy itt bolyonganának az emberi lelkek a Földön? Szó sincs róla. Hogy léteznek-e démonok? Léteznek. Hogy képesek-e embernek tűnő szellemi alakot ölteni? Képesek. Hogy bármilyen szertartásosság megtisztíthat bennünket és védelmet nyújthat? Egyik sem. Hogy elvihet-e bennünket az ördög? Nincs rá szükség: övé vagyunk már itt is, amíg meg nem térünk. Itták az asszonyok az igazságot, arról, hogy egyedül Istennél lelhetnek védelmet, és ez kizárólag Jézus Krisztus megváltó munkájában nyugszik. Az a név amely előtt minden térd kénytelen meghajolni, az előtt minden szellemi, démoni, paranormális tevékenység kénytelen meghajolni és távozni. Természetfeletti, hátborzongató élményekben bárkinek lehet része még akkor is ha nem foglalkozik okkultizmussal. Ugyanakkor szabadulni, csak a Szabadítón, tehát Jézuson keresztül lehet. Ő az egyetlen kivezető út a miszticimus világából is. Végül egy utolsó kérdés, amit most már én teszek fel. Hogy jogos-e a félelem mindattól, ami nem látható? Jogos, ha nem áll mellettünk a legfőbb uralkodó: Jézus Krisztus.