Fölszentelték Újszentiván új római katolikus templomát + FOTÓK



Ünnepélyesen fölszentelte Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök szombaton Újszentiván római katolikus templomát.
A mintegy ezerhétszáz lakosú, Szegedhez közeli település új templomát
Keresztelő Szent Jánosról
nevezték el. Az egész egyházmegye számára ünnep, amikor egy kisebb közössége önálló lakóhelyet, templomot kap, ahol a hívek összejöhetnek - mondta a püspök az ünnepi misén. A templom azonban nem csak a hívek számára épült, a tágabb közösséget, az egész települést akarja szolgálni - tette hozzá.
Kiss-Rigó László
közölte, az elmúlt években az egyházmegyében több templom - Újszegeden, Ferencszálláson, Lökösházán - is épült, és még néhány kivitelezése jelenleg is folyik. Az újszentiváni templom alapkövét 2009-ben rakták le, kivitelezése 2011 őszén indult. A száz álló- és ugyanennyi ülőhelyes, húsz méter hosszú, tizenegy méter széles, tizennégy méter magas épület tervezője
Germán Géza
építész volt, aki társadalmi munkában végezte el a feladatot. Újszentivánon korábban csak az 1853-ban épült, késő klasszicista stílusú szerb ortodox templom működött, a római katolikus hívek istentiszteleteiket a régi plébániával egybeépült kápolnában tartották.
