Hús-vét…

Egyszerű szójáték tőlem, a szó eredeti jelentése mellett, mert Isten a kőszív helyett hússzívet ajándékoz a Benne hívőknek, mindeközben eltörli vétkeinket a maga kegyelméből.

Rengetegen ünnepelnek ilyenkor családi körben a rogyásig megrakott asztalok körül, hogy Hétfőn a hagyományt még őrzők locsolóversekkel felvértezve induljanak el felfrissíteni a szebbik nemet. Azzal viszont mindenki egyetérthet, hogy ünnepelni nem lehet olyasmit, amit nem értünk meg, vagy nem ismertünk meg. A héten két asszony sétált be az utcába, ahol élek, bekopogtattak hozzám, kedvesen kérték időmet és türelmemet. Tudtam miért keresnek, és amikor bizalomgerjesztő mosollyal az arcukon a szórólapot szorongatva kezükben Isten létezéséről próbáltak meggyőzni, szerettem volna elmondani nekik, hogy nyitott kaput döngetnek. Ehelyett a szívemben tudva azt, hogy a vallás, amit képviselnek, nem a kereszténységhez tartozik, nagyon egyszerű szavakkal próbáltam elmondani, miért nem tudok velük egyezni. Ameddig hallgattam, addig ők lelkesen osztották meg üzenetüket. Vettem egy aprócska lélegzetet, szeretettel rájuk mosolyogtam, és hagytam, hogy az, ami szívemben van szavakban is megfogalmazódhasson: "Kedves Hölgyek, én tizennyolc éves koromban ismertem fel Isten létezését, Ezt követően rádöbbentem, hogy bűnös ember vagyok, megváltásra van szükségem. Elfogadtam megváltómnak, uralkodómnak, királyomnak, leghűbb barátomnak Jézus Krisztust." Arcuk ekkor felderült, és örömmel összenézve közös egyetértésben, szinte egymás szavába vágva szerették volna folytatni, ha én a néha túlzóan erélyes természetemtől fogva nem folytatom, nem engedve őket szóhoz jutni: "Az Önök egyháza nem hiszi Jézus Krisztus Isten voltát, pusztán embernek tekintik, pedig én Őt Istenként tisztelem és elfogadom, hogy ő száz százalékig ember és Isten. Ez alapján én nem tekintem az Önök közösségét keresztény gyülekezésnek." Ekkor az udvarias mosoly végleg elszállt a hölgyek arcáról. "No de a Megváltó feltámadását egy évben egyszer méltó módon kell megünnepelnünk félre téve minden ellentétet, hogy közösen örüljünk ennek, hát jöjjön el hozzánk Vasárnap." Ekkor hallgattam, végül már halkan mondtam ki, ami még a szívemet nyomta: "Én minden nap ezt ünneplem, az év 365 napján emlékezem meg erről a megváltásról." Majd elbúcsúztam az utcán álló csalódott hölgyektől, és gondolataimban elmélyülve folytattam az utamat. Minden keresztény ünnepet lehet két módon ünnepelni, és van, aki mindkét módon ünnepli is. Egyrészt már gyermekkortól megtapasztalva az azzal szorosan összefüggő kulináris élvezeteket, felnőtt kroában is hódol azoknak, másrészt érti, elfogadta, és éli annak lényegi üzentét, és azt ünnepeli olyan örömmel, amit nem mernék földi természetű boldogságnak nevezni. Az előbbiben mindenki szeretne részesülni, az utóbbiban vágynánk rá, hogy mindenki akarjon részesülni. A Húsvét kapcsán egészen mindegy, hogy a sonka és a tojás imádata, vagy egy vallásos, nem keresztény köntös az, ami elveszi a fényt az ünnep valódi eredetéről. Hogy ezzel azt mondanám, hogy bűnös dolog egy jóízűt ebédelni a barátokkal és a családdal? Korántsem! Sőt állítom, hogy maga Jézus, ha itt lenne most emberi testben, szeretetben beszélgetne, és odatelepedne az asztalhoz, megtörné a kenyeret, és Ő is enne egy jóízűt. Mindaddig azonban, amíg a Mennyben újra nem vacsorálunk vele, addig így emlékszünk az utolsó közös vacsorára, és annak lényegi üzenetére:

"'Vegyétek, egyétek, ez az én testem!' Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára."

Máté evangéliuma 26:26-28

Ez a test hogyan törethetett volna meg minden ember bűnének bocsánatára, ha nem maga Isten halt volna ott meg azon a fán? Miként támadhatott volna fel harmadnapra a halott emberi test, ha nem Isten támadt volna fel az örök életre? Miként adhatott volna nekünk, a Benne hívőknek örök életet, ha nem maga Isten ajándékozta volna azt kegyelemből?