Egyház

„Rózsalecke” a felelősségről fiataloknak + FOTÓK

„Rózsalecke” a felelősségről fiataloknak + FOTÓK

2011. október 1., szombat
„Rózsalecke” a felelősségről fiataloknak + FOTÓK
Idén is megrendezték a Szent Gellért Ifjúsági Találkozót a Dugonics András Piarista Gimnáziumban szombaton. Sarkadtól Röszkén át Gyuláig, Csongrádtól Makón és Hódmezővásárhelyen át Orosházáig számos településről érkeztek érdeklődők, sőt, Tiszakécskéről (a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéből) is utaztak Szegedre fiatalok. A reggeli előadáson már több mint 200 résztvevőt jegyezhettek a szervezők, a bérmálkozó korosztálytól, vagyis a 13 évesektől az egyetemistákig képviseltették magukat az ifjú keresztények. A Szent Gellért Egyházmegyei Ifjúsági Napot immár több mint két évtizede rendezik meg az egyházmegye szívében, Szegeden. Elindítója Gyulay Endre, korábbi megyés püspök volt, aki a mai napig állandó vendége a napnak. Minden évben más témát választanak az esemény vezérfonalául a Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársai. Idén a felelősségvállalásra irányították a fiatalok figyelmét, ezt sugallta a Saint-Exupéry A kis herceg című könyvéből vett mottó: „Felelős vagyok a rózsámért”. „Úgy látjuk, hogy fontos lenne, hogy a mai társadalom fiataljai erről a témáról közösen gondolkozzanak, beszélgessenek, mi pedig tudatosítsuk ennek jelentőségét” – mondta el portálunknak Suller Melinda főszervező, a Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársa, a Jézus Szíve Népleányai Társasága szerzetesközösségének tagja.

Rózsák vagytok

A nap Gyulay Endre nyugalmazott püspök által vezetett képes-zenés reggeli imával indult, majd a meghívott előadó, Laurinyecz Mihály orosházi plébános, erkölcstantanár beszélt A kis herceg alapján a felelősségvállalásról. Ha valamiért felelünk, abban az is benne van, hogy valaki kérdez, számon kér. A puszta létünktől is függ, hogy miként alakulnak a dolgok. Egy úttest közepén heverő fadarab, mely sokaknak bajt és bosszúságot okozhat két perc alatt eltávolítható, ha vesszük a fáradságot, hogy megálljunk arra a két percre – emelte ki Laurinyecz atya beszédében. Mindenkinek magának kell kimondani, hogy felelős, amíg mások mondják, nem ér semmit. Amíg nem jutottunk el odáig, hogy kimondjuk, hogy vállaljuk ezért és azért a felelősséget, addig nem vagyunk saját magunk, nem vállaltuk fel azt, amik vagyunk. „Nem csak te vagy felelős valakiért, hanem érted is felelős valaki. Valakinek te vagy az egyetlen rózsája, akiért áldozatokat hozott, valaki úgy gondol rád, hogy aggódik érted, ha nem érsz haza időben” – hangsúlyozta a plébános.

Erény az életemben

Az előadás után a fiatalok korosztályonként csoportokban egyetemisták, illetve környékbeli hitoktatók vezetésével játékos foglalkozás keretében tárták vitathatták meg a felelősségvállalással kapcsolatos kérdéseket. Így például táblázatot készítettek arról, hogy az életkor előrehaladtával miként változik az ember felelőssége. Ha felelős vagyok valamiért, és ezt a kötelességem meg is teszem, akkor egy jó erény, egy érték épül be az életembe – magam is értékesebb emberré válok – magyarázta Suller Melinda. A jól elvégzett munka öröme az, ami továbblendít abban, hogy egy következő felelősséget is magamra vállaljak, és ne teherként vagy muszájként éljem meg. A beszélgetésekben az is előkerült, miként tudjuk edzeni felelősségvállalási tudatunkat – tette hozzá a szervező. Egy másik feladatban különböző történeteket hallhattak a résztvevők, amiket elektronikus blogokban írtak le kamaszok, ezekben számos probléma, családi gondok, barátság, szerelem, szexualitás került elő, a csoport tagjai pedig megpróbálhattak „szakértőként” válaszolni a fiatalok kérdéseire. Az ebédet is maguk készítették a fiatalok, ami után a sportpályán a témával kapcsolatos játékos vetélkedőre került sor. A foglalkozás végén egy papírrózsát készítettek a résztvevők, melynek szirmaira mindenki ráírta, milyen dolgokért felelős. A rózsákat átvitték a templomba a szentségimádásra. Végül Gyulay püspök atya celebrálta szentmisével zárult a nap komoly része, amit már csak a vacsora, és az évek óta hagyományos táncház követ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.