Kereszténység az emberi gondolkodás vak martalékában

Ebben a világban gyakorta verejték és vér folyik: a bizonyításért, a földi hatalomért a befolyásét, legyen az bár oktatási vagy szociális szféra, a pénz mammonként imádott, a becsület pedig lábbal tiport. Pedig van egy meghatározó igazság, ami kivétel nélkül mindenkire igaznak bizonyul: semmit nem hoztunk be ebbe a világba és semmit innen ki nem viszünk.

Már szégyenfolt…

„Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.”

(Lukács evangéliuma 9:26)

A hithű kereszténységét már önmagában is pszichopatológiai esetként tanulmányozza ez a világ, miközben a keresztények egy jelentős része igyekszik lelkesen idomulni és belefeledkezni a hatalom, a politika, és a pénz sodrába. Mintha valóban az lenne igazán jelentős mit birtokolunk itt, mi a tulajdonunk, mi „miénk”, mi fölött gyakorlunk egyeduralmat. Mindeközben elsikkad az üzenet, mert szégyenletessé és arcpirítóvá lesz, amiben hisz, hisz ebben a materialista világban csak az létezik ami kézzel fogható és most már az is csak ideid-óráig a miénk. Az a személy, akiről a kereszténység beszél, Jézus Krisztus nem élt elzárkózva ettől a világtól, mi több egy asztalhoz ült a veszélyes figurákkal és elmondta, hogy nem az „egészségeseknek” van szüksége a gyógyulásra, hanem a „betegeknek”. Nem azokhoz szólt, akik önigazultságban éltek, hanem azokhoz, akik rátekintve megláthatták, hogy van miből megszabadulni és így ráébredhettek: van ki által megszabadulni.

A bolondok…

„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.”

(Pál Korinthusiakhoz írt első levele 1:18)

Egy hívő keresztény ember szembe néz a ténnyel, hogy válogatás nélkül bolondnak tekinti a világ, amihez évek hosszú sora alatt kondicionálódik és már nem is vár mást, sem az üzleti szférában, ahol igyekszik kerülni a stiklit, sem pedig a tudományos életben, ahol már az evolúció elméletén elvérzik a konszenzus lehetősége. A mai napon egy pillanatra megálltam a rohanásban és arra jutottam, hogy mindennek ellenére az emberi élet a létezhető legnagyobb hipotézis, amit valaha állítottak. Ugyanis ha keresztényként valaki azt feltételezi, hogy egy nap örök élete lesz Jézus Krisztus halála révén, ez feltétlenül bizonyítást nyer és akarva akaratlanul mindenki számára egyértelművé válik, hogy valóban létezik-e világ evilágon túl. A nem látható dolgokról való bizonyosság az élet mérlegen valóban eldől és ami ma még csak sejtett, az egykor bizonyított lesz.

A nem láthatók…

„Felele Jézus: Az én országom nem e világból való.”

(János evangéliuma 18:36)

Kísértem már hívő testvéremet örök útjára, aki gyermeki kíváncsisággal kérdezte tőlem újra és újra, és újra, hogy milyen lesz majd „odahaza”. Azt tudja, azt ismeri, hogy milyen az élet itt, milyen a lakása, munkája, emberi kapcsolatiból álló hálója, de elképzelni sem tudja, hogy mi jön majd ezután. Hisz az ember remél és küzd itt valami jobbért, és sokszor talmi ideológiák fals zászlói alatt harcolnak meg hasztalan ügyeket. Elmondtam neki mindent, amit a Biblia alapján elmondhattam, és ő figyelmesen hallgatta hova tart. Ma már ott van: a Mennyek honában. Biztos vagyok felőle? Igen. Miért? Mert a hit ajándék, a nem láthatót látni áldás. Abban a fényben látni az eseményeket, ami az emberi hatalmi harcok felett való, a nem láthatót is láthatóvá varázsolja, a bizonyítási vágy húsba vágó köteleit leoldja, az emberi önzést, akarást birtoklási vágyat pedig kioltja.