Szabadnak lenni, ahogy másként az nem lehet

Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.

(János evangéliuma 8: 31-32)

„Ugyan már, ne mond azt nekem, hogy azért kell elmenned az Istentiszteletre, mert otthon nem szólhatsz Istenhez.” – szegezte nekem a provokatív felvetést egyik ismerősöm. „Nem azért szoktam elmenni, mert otthon nem szólhatok hozzá, hanem azért megyek el, mert szabad vagyok arra, hogy ott is, otthon is, és bárhol megszólítsam őt, mert szabaddá tett” – éreztem, itt a kulcs szó, a legnagyobb szabadság az, amikor szabad vagyok arra, hogy kimondjam őszintén szabaddá tett, nekem már egy percig sem kell attól tartanom, hogy mit gondolnak rólam mások, de nem volt ez midig így. Egy eredendő vágy dübörög az ember életében, lüktet éveiben, napjaiban, és gyakran a halántékában: a szabadság édes, megfoghatatlan ízének egyedi zamata űzi, minduntalan hajszolja talmi irányok homályba vesző útjaira. Ott aztán tudomásul veszi, hogy ami távolról még oly annyira kívánatosnak tűnt, közelről már tagadhatatlanul keserű: sem emberi kapcsolat, sem a szerettei, sem a munkája, sem a pénze, sem felhalmozott tudása, sem még lelkében dédelgetetett jövőbeni vágyai, egyik sem teheti őt igazán szabaddá.

Kötelékeink…

Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.

(János evangéliuma 8:34)

Megjelenik most előttem egy valamikor még töretlen bizalommal telt ember arca, akinek bizalma a világ és az emberiség jóságába vetett naiv hitéből fakadt. Aki hitte, ha szorgalmasan leszegett fejjel megy előre, felelősségteljes életet él, ügyeit gondosan rendezi, családját gondozza, egy nap meg lesz az eredménye. Csak évek múltán érzete meg az elemi gyanakvást lelkében, hogy mindig valami remél, remél valami jobbat és szebbet, egy szabadabb pillanatot, de hiába remél, mert minél több érzelmi és anyagi gazdagságot halmozott fel, annál tisztábban látta meg, hogy várat épít maga köré. Ugyanakkor ez a vár nem megvédeni akarta a benne rejlő személyt, de kirekeszteni akarta attól az eredendő jótól, amit valahol mindig sejteni mert a maga szívében. Kérdem én, hogy hány olyan nő és férfi él keserű életet a mai világban, akik rohannának egy szabadak hitt pillanatba: egy nyugalommal kecsegtető utazásba, egy sportba, egy borozásba, egy kötöttségektől mentes élménybe, de képtelenek rá, mert minden, ami jónak, és értékesnek tűnik csak egy újabb bilincs a csuklón, ami idővel egyre erősebben szorít? Olyan kötelékekről beszélek, amelyek volt, hogy az saját csuklómat is feszítették, és minél jobban akartam belőle szabadulni, annál erősebben tekeredtek rám az indák. Minél erősebben futottam a szellemileg szabadnak vélt irányokba, annál erősebben fogott a világ futóhomokja.

Amikor már nem lehet „elszúrni”…

Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.

(János evangéliuma 8:36)

Ha megpróbáljuk a lehetetlent, és Isteni perspektívából tekintünk le az ember végtelen küszködésére, akkor az első, ami szembe ötlő lehet onnan fentről, hogy világ terhe alatt rogyadozó ember egy percre sem tekint felfelé, pedig van ott valaki, aki már alig várja, hogy feltekintsen rá az a meggyötört lélek. Horizontális perspektívában nézelődik pusztán, kitekint a jelenébe jobbra és ballra is, néha hátra pillant a múltjába, jobbára előre figyel a jövőjére, de vertikálisan soha nem tekint fel. Pedig van egy élet, amit nem már soha nem lehet „elszúrni”, abban már szabad az ember teljes mértékig arra, hogy jó tegyen, ez nem más, mint a Krisztusban elrejtett élet. Ott már nem kell hajszolni, vágyott pillanatokat, minden eddigiekben felsorolt kötelék, ajándékká válik, egy- egy habréteg lesz annak a bizonyos tortának tetején: a munka, a család, a szellemi értékek. Rámutatnak arra a személyre, aki megadta a legtöbbet a megváltást, és ezen felül sem tagad meg semmi jót övéitől. A teljes szabadság Jézus megváltásában van, a tudat, hogy hova tart az élet, az örökkévalóságba, a Mennyek honába, és minden, ami addig éri az embert Isten szeretetének szűrőjén át érinti meg. Aki mindezt sajátjának tudhatja, nem teszi önmagát hazuggá, amikor kimondja: szabad vagyok.