Szeptember 17-én ünnepli a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott püspöke, Gyulay Endre nyolcvanadik születésnapját. A püspök atyával ez alkalomból a főpásztor és az egyház korunkban betöltött szerepéről is beszélgettünk.– Hogyan képzeljük el egy nyugalmazott püspök hétköznapjait? – Felkeléstől lefekvésig tart, lefekvés után általában alszom… De a tréfát félretéve, reggel zsolozsmával, elmélkedéssel kezdődik a nap, esetleg szentmise, aztán egyéb napokon hol ide hívnak, hol oda, búcsúkba, lelki gyakorlatokra. Annyiban más, hogy kicsit zártabb, és nincsenek saját híveim, a püspöki konferencián sem veszek részt, és természetesen az irányítási feladatok felelőssége sem nyomja már a vállam. – Milyen többletfeladatok hárulnak a püspökre? – Tanító hivatalt vezet, az egyház tanítását adja tovább. A másik a megszentelő hatalma, a szentségek kiszolgáltatása, a kegyelem közvetítése. Vannak például olyan bűnök, amit az egyház fenntart, és a püspök oldhat fel. A harmadik fontos kötelessége a kormányzás, az egyházmegye irányítása, a papok elhelyezése és a hívek gondjainak kezelése, segítségnyújtás. – Milyen kérdésekkel fordulhatunk a papunkhoz? – Bármilyen lelki problémával, akár házassági ügyekben, de lehetnek hit és erkölcsbéli aggályok is, amire nem találunk megoldást. Ma divat a pszichológiára bízni e kérdéseket, ezt annak idején a gyóntatószékben intéztük el. – Azóta a világ sokat változott. Ön most szeptemberben ünnepli 80. születésnapját, megélt három történelmi korszakot is, nagy része igen nehéz időszak lehetett.– Gyermekként először a Horthy-rendszerbe láthattam bele, apám jegyző volt, tehát mint gyerek benne éltem az úgynevezett középosztályban. Ez a dzsentrivilág szoros kapcsolatot ápolt az egyházzal, aztán jött egy gyökeres fordulat, amikor Sztálin nyomán Rákosiék nekilódultak, és kijelentették, hogy egy év múlva már nem is lesz vallás. Szerencsére ez nem sikerült, pedig minden eszközt igénybe vettek. Ebben az időszakban lettem én pappá, vállaltam a hivatást, és az öt év teológiát. Egyik városból tettek a másikba, minden megyében volt egy államegyházügyi megbízott, amikor az megelégelte a munkámat, áttettek egy másikhoz, onnan pedig tovább – dobálóztak velem. Ebben az időben össze volt készítve – nemcsak nálam, hanem paptársaimnál is – a kistáska fogkefével, hogyha megáll a fekete autó a ház előtt, akkor ne kelljen kapkodni. Ezt éveken keresztül őriztük a szobánkban. És még nem is beszéltünk a sajtón keresztül propagált lejárató kampányról, a gúnyról. – Miket sugalltak ekkor az átlagemberek felé a lapok? – A tiszteletből megvetéssé formálták hivatásunkat: kvázi a pap a falu szégyene, aki nem dolgozik. Nekem például öt iskolám volt falun, tanyákon, azonkívül végeztem jegyesoktatásokat, prédikáltam, szabadidőmben pedig kertet műveltem. A következő korszak a rendszerváltás időszaka, ekkor már püspök voltam. A teljes szabadság még az első Orbán-kormány idején sem jött el, de akkor már egy normálisabb idő kezdődött. A vatikáni részleges megállapodás után már iskolákat lehetett indítani, sok minden tisztázódott. De épp ezeknek a váltásoknak az idején felütötte fejét egy újabb bizonytalanság, hogy a különböző kormányok mit akarnak kezdeni az egyházzal. – E kor a végzete felé halad, sokan mondják, hogy a vallás lehet a kiút, visszatalálni Istenhez, és Európát is a kereszténység menti meg – gyakran hallani. – Kezdjük a végén. Valahol normális vezetés kell, mert ha egy miniszterelnök hazudik, ha egy parlamenter hazudik, ha egy uniós jelentés hazugság, akkor hogyan kívánja meg bárki is a gyerektől, a munkástól, hogy ne hazudjon. Hogyan lehet valakinek 8 milliós fizetése, míg sokaknak 50 ezer forintos nyugdíjból kell fűtést, lakást fizetni? Olyan széthullás van, amit egy mondással lehet jellemezni: kaparj, kurta neked is jut. Az egyház azt mondja, álljunk meg, itt van a Tízparancsolat, Jézus életének példája, tanítása, nézzük meg. Bár abban az áll, hogy ne hazudj, ne lopj, ne… ne… De éppen nem a tagadás a lényeg, hanem ennek a pozitív tartalma: mondj igazat, szeresd, ne bántsd meg a másikat, mindenkin, aki rászorul körülötted, a magad módján segíts – ez a felebaráti szeretet.
