A feltámadás a laikus emberek számára a hit botrányköve, amivel nem igazán tudnak mit kezdeni, míg a hívők ötven napig, egészen pünkösdig ünneplik a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot, sőt minden vasárnap erre emlékeznek. Hogyan lehet megragadni a feltámadás lényegét, megmagyarázható-e a krisztusi áldozat, erről beszél Kiss Imre, általános püspöki helynök, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola tanára.Krisztus beteljesítette az ószövetségi húsvétot – magyarázza Kiss Imre. A zsidók húsvét, vagy más néven pészah nevű ünnepén az Egyiptomból való megszabadulást ünnepelték. Az ünnepi étel, a bárány – melynek hibátlannak kellett lennie – emlékeztet az egyiptomi tizedik csapásra – minden elsőszülött gyermeknek meg kellett halnia –, melyet Isten azért küldött a fáraóra, hogy engedje el népét. Azok azonban, akik a bárány vérével megkenték ajtófélfáikat, megmenekültek a halál angyalától. A bárány Krisztus előképe. Jézus az Isten Báránya, aki vére, szeretete, áldozata árán megmentett minket a haláltól. Történelmi tény Krisztus élete, kereszthalála, melyet a történelemtudomány sem von kétségbe. A feltámadása jelére, az üres sírra – amelyet katonákkal őriztettek – is tanúk vannak. A sír fölé emelték a Szent Sír Bazilikát, amely máig a keresztények legszentebb zarándokhelye. Ez is bizonyítja: nem valami később kialakult tanításról vagy ideológiáról van szó, hanem a legerősebb megtapasztalás szülte élményről – mondja az atya. Tamásként hitetlenkedünk
Jézus egész életében beszélt arról, hogy Emberfiának – ahogy magát gyakran nevezte – sokat kell szenvednie, meg kell halnia, és harmadnapon fel kell támadnia a halottak közül. Pénteken – amire nagypénteken emlékezünk – délután három órakor meghalt Krisztus a keresztfán a Golgotán. Vasárnap hajnalban üres sírt és egy természetfeletti jelenést találnak a holttest bebalzsamozására igyekvő asszonyok. Két férfi ragyogó ruhában így szól hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt.” (Lukács evangéliuma 24,5b-6a) Nem csoda ugyanakkor, hogy sokan ma sem értik a feltámadás lényegét – teszi hozzá Kiss Imre. Jézus tanítványai számára is akkor vált világossá, mikor Krisztus megjelent nekik. Az első ilyen alkalomkor az apostolok közül egyedül Tamás nem volt jelen, és mikor a többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, ő nem hitte el. A mai ember hozzáállása is olyan, mint Tamásé – magyarázza az atya. Amíg neki is meg nem jelenik, amíg nem tapinthatja sebeit, nem hisz a feltámadásban. Az, hogy Jézus azután több száz embernek megjelent, egy halatlanul meghatározó élmény volt. Azt igazolta: van feltámadás, van új élet. Rengetegen adták azután az őskeresztényektől fogva Jézusért az életüket. Ez az erős megtapasztalás volt a vértanúság alapja, hiszen egy képzelgésért, egy mende-mondáért ki vállalná a halált? – teszi fel a kérdést Kiss Imre. Feltámadunk, de hogyan?
Nem a földi test támad fel, hanem egy megdicsőült, szellemi test, valamiféle halál utáni állapot, ami túlmutat a mi ismert kategóriáinkon – fejtegeti az atya. A keresztények hiszik azt, hogy nemcsak a lélek halhatatlan, hanem az egész személy célba ér, a test is átmegy egy átalakuláson – a testem nélkül ugyanis nem vagyok én. A feltámadás történelmi tény, de teológiai igazság, amit természettudományosan nehéz igazolni, nem a fizika törvényei alá esik – húzza alá Kiss Imre. Ugyanakkor a Biblia vallásai – a zsidóság és a kereszténység – nem spekulációkra vagy filozofálásra, hanem tapasztalásra építenek: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek.” (János első levele 1,1) Itt van közöttünk
A keresztény hit magva, hogy Jézus Krisztus értünk szeretetből meghalt és feltámadt. Mi pedig azt hirdetjük, amit megígért: „én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Máté evangéliuma 28,20b) „Azt valljuk, hogy Jézus itt van közöttünk: misztériumokban, jelekben, az evangéliumban – aki nyitott lélekkel olvassa, annak az élete lelkileg átalakul: fényt, értelmet kap” – összegez Kiss Imre. Jézus jelen van a keresztény közösségben, az Oltáriszentségben. A szentmisében az utolsó vacsora rítusát ismételjük meg, Jézus keresztáldozatára emlékezünk, és a feltámadást ünnepeljük. Bárki megtapasztalhatja az örömöt, a szeretet, a szerelmet, a békét mint olyan emberi, lelki valóságokat, amiket senki sem tagad, mégsem lehet őket természettudományos módszerekkel leírni. A hit hasonlóképpen meggyőződés és lelki megtapasztalás, és nem lehet fizikailag megmérni. Minden emberben ott van az öröklét utáni vágy, a húsvét erre is felel: létezik örök élet a feltámadt Krisztusban.