Egyház

Keresztúton: társnak lenni Krisztus szenvedésében + FOTÓK

Keresztúton: társnak lenni Krisztus szenvedésében + FOTÓK

2010. március 26., péntek
Keresztúton: társnak lenni Krisztus szenvedésében + FOTÓK
A szegedi fiatalok idén immár hetedik alkalommal járták végig Krisztus szenvedésének stációit a virágvasárnapot megelőző pénteken. A „keresztút” tipikusan a nagyböjti időszakra, húsvéti előkészületre jellemző imaforma. A katolikus egyházban a népi vallásosság része, mely felidézi Jézus Krisztus szenvedéstörténetét a halálos ítélet kimondásától a keresztre feszítésen át egészen a sírba tételig, illetve a feltámadásig. Nagyböjtben (hamvazószerdától kezdődően) péntekenként minden katolikus templomban keresztutat járnak a hívek. Ezt az imaformát segítik az ezzel kapcsolatos képzőművészeti alkotások, melyek általában a templombelsők részét képezik. A szegedi keresztútjárás a Dóm térről indult, a stációk terek, illetve templomok voltak. Az alkalmat idén is a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezte. Hasonlóan a tavalyihoz, nem a hagyományos „népi”, hanem biblikus stációk mentén járták a keresztutat. Az imádság idén is kiegészült a 15., vagyis a Feltámadás stációjával, úgy ahogy korábban II. János Pál pápa a Colosseumban imádkozta a keresztutat. Minden állomásnál más-más ifjúsági közösség mondott elmélkedést. „A keresztút – különösen a résztvevő fiatalok számára – azt jelenti, hogy szeretnénk megérezni, megsejteni azt a szenvedést, amit Krisztus élt át értünk, és szeretnénk az Ő szenvedésében társak lenni, részt vállalni a megváltás ránk eső részéből. Ezért is megyünk nagyon hosszan a keresztúton este 11 óráig, hogy valóban megérezhessük annak egy töredékét, amit Ő elszenvedett értünk” – mondta el portálunknak Pálfai Zoltán, a Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkésze. A szervező csoportok átfogó témának idén az apostolságot, az apostolkodást választották, ezért kerestek olyan területeket a saját életükből, ahol minél inkább látszik az, ki mindenki lehet apostol. „Az egyetemisták mint apostolok”, „Én mint apostol”, „A család(tagok) mint apostolok”, „A lelkipásztorok mint apostolok” stb. – ilyen kontextusban került elő az apostoli szolgálat. „Sokan azt gondolják, hogy csak a papok, vagy a püspök lehet apostol, pedig valójában a keresztségünknél fogva mindenki apostol – ezt szeretnénk tudatosítani a jelenlevő fiatalokban és mindenkiben” – összegzett Pálfai atya.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.