A Közéleti Kávéház sorozatában szeptember 8-án a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász mutatkozott be, az alkalmat Bartucz Katalin, az egyházmegye médiareferense vezette. Segítenek még az emberek egymásnak? – hangzott a beszélgetés központi kérdése. A Karitász csoportok képviselői, és a különböző feladatkörök önkéntesei beszéltek szolgálatukról, motivációjukról, kudarcaikról és örömeikről. A Millenniumi Kávéház klubterme hamar megtelt érdeklődőkkel. A Karitászról már igen sokan hallottunk, és találkozhattunk munkájukkal több plébániánál, ruhaosztás, ruhagyűjtés kapcsán, esetleg a Karitász Karácsonyi Vásárán. Viszont hogy hogyan is működik ez a szervezet, abba már kevesebben látnak bele. Először a Karitász nemzetközi és országos felépítését magyarázta el Megyeri Márta, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász-igazgatója. Majd egyházmegyei szinten körvonalazódott a felépítés: plébániákon önkéntesekkel működő Karitász csoportok, akiknek tevékenységét a szegedi központ koordinálja, segíti. A Karitász mint a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete tevékenységével az egyház tanításával összhangban gondoskodik a társadalomban hátrányos vagy krízishelyzetbe került személyekről. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Magyarországon hozzávetőleg Csongrád és Békés megye területét fedi le, az egyházmegyében 1991-től alakultak meg plébániai Karitász-csoportok, és ezek koordinálására a Karitász Központ Szegeden. A csoportok tagjai önkéntes munkájukkal a helyi – szociális, karitatív – szükségletekre helyi szinten keresnek választ. Jelenleg 43 plébánián működik karitász csoport, körülbelül 450 önkéntessel.
A kerekasztalnál színes képekkel kísérve mutatkozott be a plébániai Karitász-csoportok képviselője, a beteglátogató csoportok egy-egy képviselője, és az alkotóház és teajárat önkéntesei. Meséltek arról, hogy csoportjuk mióta, hol és miként működik. Majd a beszélgetés második felében személyes megosztások következtek, amikor az önkéntesek meghatározó élményeiket osztották meg a résztvevőkkel, és beszéltek arról is, miként kezdték tevékenységük, és mi motiválja, segíti őket, hogy kitartsanak szolgálatukban. De anélkül a csepp nélkül…
A beszélgetés folyamán kiderült, hogy az önkéntesek belül mozgolódó igényükre találtak választ a Karitász felhívásában, megszólításában. Számukra természetes, hogy amennyire erejük, idejük engedi, tegyék a jót szeretettel, teljes szívvel. Többjüket a hála vezeti, hogy legalább egy kicsit törlesszenek mindazokból az ajándékokból, amiket nekik az élet, a Gondviselés adott. A különféle segítési területek között van olyan, amikre mindenkit szeretettel várnak, és többnyire könnyen teljesíthető, közvetett segítési módok. Ilyen például az alkotóházon való részvétel: az ott készült kézműves alkotások a Karitász Karácsonyi Vásárán kelnek el, és a bevétele főként tüzelőtámogatás formájában osztják ki 1994 óta minden évben a rászorulóknak. Valamint könnyebb bekapcsolódni még a ruhaosztások és gyűjtések segítésébe, csomagok szállításába, kézbesítésébe. Több lelki erő és tartás kell a rászorulókkal való személyes találkozáshoz. A Gyermekklinika és a Krónikus Belgyógyászati Osztály betegeinek látogatói arról beszéltek, miként élik meg a mélyebb lelki beszélgetéseket. Hasonlóképpen a Karitász Teajárat tagjai is meghallgatással, odafigyeléssel tudnak segíteni a hajléktalanoknak. Ami sokszor nagyobb segítség is, mint a tea és zsíros kenyér, amit visznek. A személyes segítést felvállaló önkéntesek személyiségükkel dolgoznak, számukra különösen fontos az előzetes felkészítés, képzés, majd pedig rendszeres visszatekintő, feldolgozó, megerősítő alkalmak. A Karitász ezekre különösen hangsúlyt fektet. Könnyen felmerülhet a kérdés, hogy mit használhat a Karitász által nyújtott szeretetszolgálat, a mai körülmények között. Mint ahogy az önkéntesek megosztották, a jézusi példa, erős hitük és reményük vezeti őket, amiben a csoportok tagjai egymást is megerősítik. Valamint,ahogy Kalkuttai Szent Teréz mondta: "Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak csepp a tengerben, anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger." Bánvölgyi Helga