Egyetem

Több mint 400 programmal készülnek a Kutatók Éjszakáján

Több mint 400 programmal készülnek a Kutatók Éjszakáján

Bőven lesz miért ellátogatni

2024. szeptember 19., csütörtök
Több mint 400 programmal készülnek a Kutatók Éjszakáján

Idén is izgalmas és változatos programokkal várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján, amelyet 2024. szeptember 27-én és 28-án rendeznek meg. Az esemény célja, hogy közelebb hozza a tudomány világát a nagyközönséghez, és megmutassa a kutatói életpálya szépségeit - számolt be az egyetem honlapja.

 

Az eseményen több mint 400 program közül válogathatnak az érdeklődők, a laborlátogatásoktól kezdve a bemutatókon és tudományos kísérleteken át egészen az előadásokig. A programokon az SZTE kutatói, oktatói és hallgatói személyesen is megosztják tudományterületük legfrissebb eredményeit, miközben a látogatók izgalmas kísérleteket figyelhetnek meg.

Az eseményen az SZTE szinte minden kara várja az érdeklődőket a legkülönfélébb programokkal – mondta el Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes. – Hogy csak néhány érdekességet említsek, lesz például Choreomundus nemzetközi táncest, játszóház kisrégészeknek, angol nyelvű kazántúra a TIK-ben, 3D nyomtatás és telemedicina az orvoslásban és „FizShow” Ignácz Ferenc leglátványosabb kísérleteivel. Az SZTE-s eseménykavalkád nem csak Szegedet érinti, a Bajai Obszervatórium és a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar is izgalmas látnivalókkal készül. A legtöbb programot a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, a Természettudományi és Informatikai Kar, valamint a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar kínálja idén

 – sorolta Prof. Dr. Kónya Zoltán.

A Kutatók Éjszakája honlapján is megtalálható minden program és információ, valamint már a nyomtatott programfüzet is elérhető az SZTE épületeiben. A programokon való részvétel ingyenes, de egy részére előre kell regisztrálni a kutatokejszakaja.hu oldalon, mert limitált lehet a létszám.

Nyitókép: SZTE

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.