Egyetem

Csaknem harminc kurzusból válogathatunk a Bölcsész Szabadegyetemen

Csaknem harminc kurzusból válogathatunk a Bölcsész Szabadegyetemen

Kovács György
2024. február 10., szombat
Csaknem harminc kurzusból válogathatunk a Bölcsész Szabadegyetemen

Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2024 tavaszán is várja mindazokat a szegedieket, Szeged környékén élőket, akik úgy gondolják, hogy tanulni, művelődni, a világ minél több részletét megismerni sose késő - ennek jegyében indították el 2016 őszén a Bölcsész Szabadegyetemet, amelynek keretében azóta számos egyetemi kurzust megnyitnak az érdeklődő idősebbek és fiatalabbak, középiskolások, középkorúak, nyugdíjasok előtt.

Idén csaknem harminc egyetemi kurzusból válogathatunk a Bölcsész Szabadegyetemen. Lengyel Nikolett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar közkapcsolati szakértője a Rádió 88-nak elmondta, a tavaszi szemeszterben is elindult a program, melynek keretében előképzettség nélkül, akár órarendszerűen látogathatunk egyetemi előadásokat, ugyanúgy, mint az egyetemmel jogviszonyban álló hallgatók. 

Az órákra február 25-e, vasárnapig lehet jelentkezni.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.