Melocco Miklós: "Arról, amit csinálok, el kell hinnem, hogy szükséges és hiánypótló"

„A haza mindenek előtt” – üzente Melocco Miklós, a Nemzet Művésze elismeréssel jutalmazott Kossuth-díjas szobrász a Sófi-alapítvány 12 ösztöndíjasának. Útravaló ez, mellyel azt üzente a fiataloknak: a legfontosabb, hogy elhiggyék magukról, munkájuk szükséges és hiánypótló.

Interjúiban sokszor minősíti magát

Melocco Miklós

félműveltek, amit azzal magyaráz, hogy a fővárosi piarista gimnáziumban eltelt nyolc éve alatt igencsak megérezte az iskolák 1948-49-es államosításának árnyoldalait. Melocco szerint a Rákosi-korszakban nem lehetett komoly műveltségre szert tenni, hiszen az államosítást követően a líceumban (is) ellehetetlenítették a tanítást; mindössze három tanár felügyelt 1300 diákra, egy tanéven át gyakorlatilag nem tartottak órákat – idézte fel a középiskolai éveket a szobrászművész. A pesti piaristákhoz egyébként nehéz volt bekerülni, a Melocco-fiúk édesapjuk kapcsolatai révén kerülhettek az intézménybe. A Képzőművészeti Főiskolára sem azonnal vették fel, polgári származása miatt csak harmadik nekirugaszkodásra került be, ráadásul édesapja 1951-es kivégeztetésével a család komoly anyagi gondokkal nézett szembe, ami miatt a fiatal Melocco kénytelen volt segédmunkát vállalni. Többek között havat is lapátolt.

A teljes foglalkoztatottság gyakorlata miatt a főiskola elvégzését követően azonnal munkába tudott állni, egyik megrendelés követte a másikat. Melocco Miklós azt mondta, nem vett maga mellé tanítványokat, inkább baráti viszony, eszmecsere alakult ki közötte és a fiatalabb szobrászok között. „Az egyik ilyen feltűnően tehetséges szobrászember, aki néhány évet dolgozott is nálam,

Török Richárd

volt, de érthetetlen módon 39 éves korában öngyilkos lett. Volt egy másik nagyon tehetséges barátom, akinek azt tanácsoltam, iratkozzon be a nápolyi egyetemre. Több mint egy évet töltött kint, végül nem lett belőle szobrász. Már kész szobrász volt

Párkányi Raab Péter

, amikor megismerkedtünk, állítom, a legműveltebb és legsokoldalúbb művész Magyarországon. Rajzolni egészen elképesztően, Da Vinci-hez hasonlóan tud. Irigylem is a rajztudását, sokkal jobban rajzol, mint én” – mondta jó barátjáról a Kossuth-díjas művész. Hozzá hasonlóan egyébként Párkányinak is áll egy köztéri szobra Szegeden, a Kárász utca Széchenyi tér felőli oldalán a sétálókat köszöntő karnevál szoborpár az ő alkotása. A Tisza-parti egyetem természettudományi karán tanuló diákok nap mint nap találkozhatnak Melocco egyik leghíresebb szegedi szobrával: az 1956-os forradalom emlékére állított szabadság pillangójával. Érdekesség, hogy éppen a Rerrich Béla téri emlékművel szemben ültették el 2011 májusában a szegedi tehetségek magnólia fáját. A fa a generációk tudását és tapasztalatát hivatott szimbolizálni, Melocco Miklós saját életbölcsességéből merített, amikor jó tanáccsal látta el a szegedi talentumokat. A díjátadó ünnepségen videóüzenetben azt mondta, „a haza mindenek előtt” való. „A munka legyen a gondolkodásban és erkölcsileg is tiszta. Ha csinálok valamit, arról meg kell győződnöm, hogy tisztességes, hiszen komoly dolgokat negatív indulatból nem lehet csinálni. Arról, amit csinálok, el kell hinnem, hogy szükséges és hiánypótló, s inkább a dicsérendő dolgok közé kell tartozzon, mint a tudomásul vettek közé.” A szobrászművész úgy tartja, az egyik legősibb és az idők folyamán legkevesebbet változó foglalkozás az övé, amit mindig szenvedéllyel csinált. Hivatása az életévé vált, ezért nem is tudna meglenni szobrászat nélkül.