Egyetem

Újra szegedi kutatónő nyerte el a L’Oréal-UNESCO ösztöndíjat

Újra szegedi kutatónő nyerte el a L’Oréal-UNESCO ösztöndíjat

2015. szeptember 7., hétfő
Újra szegedi kutatónő nyerte el a L’Oréal-UNESCO ösztöndíjat
Farkas_Eszter

Szeged akár a magyar tudósnők fővárosa is lehetne, hiszen Farkas Eszter személyében idén ötödik alkalommal díjaztak szegedi hölgyet a L’Oréal és az UNESCO közös programjában. Példaértékű munkájának eredményeként enyhülhet az agyvérzéses betegeknél a mozgás- és beszédproblémák súlyossága, jócskán lerövidítve ezzel a felépülés és rehabilitáció idejét.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is díjaztak szegedi kutatónőt kiemelkedő munkájáért a „L’Oréal–UNESCO A nőkért és a tudományért” ösztöndíjprogram keretében.

Farkas Eszter

mellett

Kóspál Ágnes

csillagász vehette át a díjat hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A program célja, hogy ösztönözze a kutatónőket kivételes tudományos eredmények elérésére, és minél több tehetséges, sikeres nő váljon elismertté és ismertté, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat. Az ösztöndíj összértéke 4 millió forint, amit szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni. A szegedi díjazott, Farkas Eszter agyi keringés kutató az agyvérzést követő, az agyban hullámszerűen fellépő, és akár a kezdeti sérülés súlyosbodását is eredményező vérhiány okait kutatja egy általa kifejlesztett agyi képalkotó rendszer segítségével. Magyarországon a halálesetek több mint felét a szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák. Közéjük tartozik a stroke, amely az agyban található kisebb vagy nagyobb erek falának megrepedése vagy elzáródása miatt jön létre. Ez gyakran bénulással, látászavarral vagy a beszédkészség elvesztésével jár a betegek számára. „Ha ismernénk a depolarizációs hullámok kialakulásának okát és meg tudnánk őket előzni, akkor jelentősen csökkenteni lehetne a stroke által okozott károsodás mértékét. Adott esetben a beteg megőrizhetné a mozgás- és beszédképességét is” – mondja a kutatónő. Kutatásának célja, hogy a jövőben lerövidíthető legyen a hosszú hónapokon át tartó rehabilitáció, amely során a betegek újra tanulnak járni és beszélni, így jelentősen javulhatna a betegek és a családtagok életminősége. Kutatómunkája mellett Eszter a Szegedi Tudományegyetem docenseként orvosi fizikát is tanít a hallgatóknak, így sokan ismerhetik a nevét. A tudósnő a Radnóti Miklós Gimnázium diákjaként került a városba, és itt végezte egyetemi tanulmányait is, majd utána hosszabb ideig élt külföldön. Hazatérését követően Szeged nyugodt környezete és a gyermekvállalás együttesen jó hatással volt a tudományos karrierjére. Mióta megszületett a kisfia, a kutatással töltött időt sokkal jobban tudja hasznosítani, és az emberi kapcsolatokban is sokkal érzékenyebbé vált.

A L’Oréal-UNESCO program korábbi díjazottjai a Szegedi Tudományegyetemről:

2005 – Hernádi Klára vegyész 2008 – Széll Márta biológus 2013 – Nagy Nikoletta bőrgyógyász 2014 – Enyedy Éva Anna vegyész

Hol vannak a tudós nők?

Az Európai Bizottság adatai szerint az EU tagországaiban átlagosan 33 százalék a női kutatók aránya, Magyarország elmarad ettől az átlagtól. Hazánkban 2010-ben a felsőoktatásban végzők 60 százaléka volt nő, a PhD-fokozatot szerzőknél ez az arány 46 százalékra csökkent, az ugyanebben az évben kinevezett MTA-doktoroknál pedig 15 százalékra. Nem ad okot optimizmusra az sem, hogy míg az EU-ban 2005 és 2011 között évente 4,8 százalékkal nőtt a női kutatók száma, addig nálunk 1,5 százalék volt ez a növekedési ütem. A nők sokszor fordítanak hátat a tudományos pályának: elvesztik hitüket abban, hogy sikeres kutatói karriert építhetnek, vagy a gyermekvállalás miatt nem érzik biztosnak helyüket a tudományos szférában. A „L’Oréal-UNESCO A nőkért és a tudományért” ösztöndíj azért fontos kezdeményezés, mert fiatal nőket ösztönöz kiemelkedő tudományos eredmények elérésére. A díjazottak eredményei példamutatóak lehetnek a fiatalabb generációknak a pályaválasztás során, és előmozdíthatják a női kutatói életpálya társadalmi elfogadottságát.

L’Oréal–UNESCO A nőkért és a tudományért magyar ösztöndíjról

Az elmúlt 13 évben 39 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig közel 150 000 eurót osztott szét a magyar tudós nők között. Az alapítók törekvése a díj megalapításakor az volt, hogy a tudománnyal foglalkozó hölgyeket minél többen megismerjék – támogatva ezzel karrierjüket. A külföldön már 16 éves hagyománnyal rendelkező program hazai változatára minden évben olyan tudós nők nyújthatják be pályázatukat, akik tudományos munkájukkal az élet- vagy az anyagtudományok valamely részterületének feltárásán fáradoznak, és magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak. A „L’Oréal–UNESCO A nőkért és a tudományért magyar ösztöndíj” egyedülálló a hazai közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.

Farkas Eszter személyében idén ötödik alkalommal díjaztak szegedi hölgyet a L’Oréal és az UNESCO közös programjában. Pé...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 7.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.