Palkovics: nemzetközileg is értékes diplomát kell kapniuk a fiataloknak


A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint fontos, hogy a magyar diákok nemzetközi szinten is értékelhető tudást, értékes diplomát kapjanak, amellyel később jól tudnak érvényesülni.
Palkovics László
mérnökhallgatók előtt pénteken Budapesten azt is hangsúlyozta: szükség van arra, hogy a fiatalok tanulmányaik során külföldi tapasztalatokat is szerezzenek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a kormány nevében együttműködési megállapodást kötött egy nemzetközi diákszervezet magyarországi tagszervezetével. Az IAESTE Hungary – a Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete egyebek mellett a külföldi gyakorlat lehetőségét biztosítja magyar diákoknak. A megállapodás aláírásával a kormány támogatni akarja ezeket a programokat. Palkovics László – aki korábban maga is részt vett az IAESTE (International Association for the Exchange of Students for Technical Experience) egyik programjában – azt mondta, fontosnak tartja a magyar felsőoktatási rendszer „nemzetköziesítését”. A magyar felsőoktatásban tanulóknak jelenleg a 7,8 százaléka külföldi, ezt szeretnék növelni, ahogy a magyar hallgatók mobilitását, külföldi tudásszerzését is támogatni – jelezte az államtitkár. Kitért arra, hogy a kormány a Campus Hungary program folytatásaként a következő években – 9,2 milliárd forintos összegből – elindítja a Campus Mundi programot, amely egyebek mellett a külföldön részképzésen tanuló fiataloknak ad támogatást.
Bernard Beyens
, az IAESTE elnöke emlékeztetett arra, hogy az 1948-ban alapított szervezet 85 országban tevékenykedik, ösztöndíjakat, csereprogramokat, képzési, gyakornoki lehetőségeket biztosít a mérnökhallgatóknak, illetve pályakezdőknek. Segítségükkel évente mintegy 4-5 ezer diák vehet részt csereprogramokban.
Cséri Balázs
, a magyar egyesület elnöke arról beszélt: a szervezet magyarországi vagy nemzetközi programjai a diákoknak szakmai gyakorlatokat, kapcsolatokat, többlettudást jelentenek, ezt későbbi munkájukban kamatoztathatják maguk, a szakmájuk és Magyarország javára. Az 1990-ben alapított egyesület már több mint 3500 magyarországi mérnök- és természettudományos képzésen részt vevő hallgatót segített abban, hogy külföldön szakmai gyakorlatot szerezhessen. Az együttműködési megállapodás aláírásán
Szabó Gábor
, a Szegedi Tudományegyetem rektora és a Magyar Innovációs Szövetség elnöke egyebek mellett azt mondta: az innováció nem értelmezhető nemzeti keretek között. Az innovációval kapcsolatban olyan célokat kell meghatározni, amelyek a világpiacon értelmezhetők, ezért van szükség a fiatalok külföldi tapasztalatszerzésére, a szakma nemzetközi összefüggéseinek ismeretére. A rektor hangsúlyozta, csak azt tekinthető innovációnak, aminek gazdasági eredménye van.