Vajon milyen lesz az idei magyar- és töriérettségi?



Hétfőn reggel nyolckor minden végzős középiskolás tollat ragad, s hozzákezd a májusi érettségisorozat első tantárgyának feladatsorához, a magyar nyelv és irodalomhoz. A vizsgasorozat előtti napokban tanárok és diákok egyaránt azon töprengenek, vajon milyen központi feladatsort állítanak össze idén. Szaktanárokkal spekuláltunk.
A magyarban nem számítanak az évfordulók
A magyarérettségi témaköreit azóta nem lehet megjósolni, hogy tíz évvel ezelőtt bevezették a kétszintű vizsgát. A szövegértésből, érvelésből, műelemzésből és versek összehasonlításából álló feladatsor utolsó két, választható feladata lutri a középszinten érettségizők számára. A műelemzésre ugyanis általában egy novellát, az összehasonlító elemzésre pedig két ismert költő ismeretlen vagy kevésbé ismert versét szokták elővenni - szólt az elmúlt évek tapasztalatairól egy makói középiskola magyar tanára. Nem érdemes bújni a kerek évfordulókat, a feladatsor ugyanis inkább a gimnáziumi négy év alatt felszívott készségeket méri, nem pedig azt, sikerült-e kívülről megtanulniuk a diákoknak az irodalmi személyek életrajzát. Utoljára két éve jött be a szaktanárok számítása, akkor
Weöres Sándor
születésének 100. évfordulója alkalmából vették a feladatok közé a Baumgarten-díjas magyar költő egyik szerzeményét. Függetlenül attól, hogy nem lehet az évfordulókra támaszkodni, a tanulók nem tartanak az érettségitől. Tapasztalatai szerint a kiszámíthatatlan feladatsor jót tesz, mégpedig abban az értelemben, hogy a diákok megtanulnak verseket elemezni és helyesen érvelni. Utóbbi öleli fel talán a legszélesebb spektrumot, az elmúlt tíz évben (beleértve az előrehozott érettségiket is) húszféle témában kérték ki a vizsgázók véleményét. A magyartanár azt is hozzátette, amióta megszüntették a középszintű előrehozott érettségi lehetőségét, nehezebb helyzetben vannak a gyerekek. Sokan ugyanis azért választották az őszi vizsgaidőszakot, mert így májusban megpróbálkozhattak a szintemelővel is, s amennyiben utóbbi sikerült jobban, úgy azt számíthatták be a felvételi pontokba. Az emelt szintű azonban magyarból a legnehezebb, nem is választják sokan, országszerte körülbelül csak 1000 diák.

Slágertémák szembeköszönhetnek a töriérettségin
Nem úgy a történelem érettségit, ami emelt szinten is népszerű a középiskolások körében. A középiskola történelemtanárával a májusi érettségi slágertémáiról beszélgettünk. Szemben a magyarral, a vizsgaidőszak harmadik tantárgyaként beiktatott történelemben előfordulnak visszatérő elemek. Ilyen lehet idén például a Rákóczi-szabadságharc, a Kádár-korszak, a rendszerváltás időszaka, a holokauszt és Magyarország a második világháborúban - avatott be a szaktanár. Elismeri, nem szabad ezekre a spekulációkra alapozni a vizsga előtti napon, mégis jó iránytűként szolgálhat abban, milyen témákat érdemes átfutni az utolsó pillanatokban. A történelem egyébként a legnépszerűbb érettségi vizsgatárgy az emelt szintűek között, évről évre hatszor annyian jelentkeznek rá februárban, mint a magyarra, hiszen szerkezeti felépítésében is teljesen megegyezik a középszintű vizsgával.
A magyar érettségin nem számítanak az évfordulók, a törin viszont újra előjöhetnek a slágertémák. Hogy melyek ezek? Szaktanárokkal beszélgettünk.http://szegedma.hu/?p=532543
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 28.