Fókuszban a hazai barlangok a Jakucs László Földrajzversenyen


Második alkalommal rendezik meg az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai tanszékén a Jakucs László Földrajzversenyt. A 2012/2013-as vetélkedőre 136 kétfős csapat regisztrált az ország minden részéről és a határon túlról is.
Az idei kiemelt téma: „Magyarország barlangjai, különös tekintettel a Béke-barlangra” aktualitását azon túl, hogy
Jakucs László
élete végéig izgatottan kutatta a barlangok világát, az is adja, hogy idén 60 éve, hogy a nagy múltú professzor tisztán tudományos alapokra helyezve felfedezte az Aggteleki-karszt második leghosszabb barlangját, a Béke-barlangot. Az első forduló írásbeli feladatlapját minden csapat a saját iskolájában írta meg. A legjobb 24 csapat március 8-9-én, Szegeden a Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéken mérheti össze tudását érdekes elméleti és gyakorlati feladatok segítségével. A csapatokat izgalmas feladatokkal várják a szervezők, a hagyományos számonkéréseken túl ugyanis olyan feladatok is lesznek, amelyekkel még nem találkoztak a középiskolások, lehetőséget adva ezzel tudásuk, képességeik fejlesztéséhez. Játékos geocaching versenyen megismerhetik a GPS használatát, laboros feladatok során kísérletezhetnek talajokkal, vizekkel a gyakorlatban megtapasztalva ezzel különböző földrajzi törvényszerűségeket, folyamatokat. Ezen kívül tesztekkel, és szóbeli előadással is bizonyítaniuk kell a versenyző csapatoknak, a verseny legvégén pedig fergeteges kvíz vetélkedő zárja a programot. A résztvevőknek ezen kívül különleges és izgalmas programmal készülnek. Március 8-án délután a középdöntő megírása után a tanszék meghívására
Egri Csaba
geográfus, a Vidékfejlesztési Minisztérium barlangtani referense igazi térélményt nyújtó háromdimenziós vetítést mutat be barlangokról professzionális technika segítségével. Az előadásra minden külső érdeklődőt is szeretettel várnak! Helyszín: Szeged, Egyetem u. 2. Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Földtudományi Nagyelőadó Időpont: 2013. március 8. 15:30
Forrás és további részletek ITT.