Egyetem

Nincs előrelépés a felsőoktatási törvény terén

Nincs előrelépés a felsőoktatási törvény terén

2011. október 18., kedd
Nincs előrelépés a felsőoktatási törvény terén

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint nem történt előrelépés a keddi, az új felsőoktatási törvényről a minisztérium vezetőivel folyatott megbeszélésen; a hallgatói szervezet megtartja október 27-re meghirdetett demonstrációját.

Nagy Dávid

, a szervezet elnöke az MTI-nek azt mondta, a lényegi dolgokban továbbra sincs egyetértés. Azzal kapcsolatban, hogy a hallgatói szerződésekre vonatkozóan a kedden nyilvánosságra hozott törvény megengedő, azt mondta: az államilag finanszírozott hallgatókkal kötelező lenne szerződést kötni, s erre annak lenne lehetősége, aki önköltséges formában tanul. A HÖOK elnöke ugyanakkor előremutatónak nevezte

Halász János

parlamenti államtitkár javaslatát, hogy az egyeztetések a normaszöveg szintjén folytatódjanak. Ezen részt vesznek - jelezte. A hallgatói szervezet ugyanakkor az október 27-i tüntetéstől nem állt el, azt megtartják az oktatási államtitkárság épülete előtt - mondta Nagy Dávid.

Réthelyi Miklós

nemzeti erőforrás miniszter és

Hoffmann Rózsa

oktatási államtitkár az egyeztetések után újságíróknak úgy nyilatkozott, folytatódnak az egyeztetések az új felsőoktatási törvény két legvitatottabb pontjáról, a hallgatói szerződésekről és az önköltséges képzésről. Hoffmann Rózsa szavai szerint napokon belül kidolgoznak két-három hallgatói szerződésmintát, a HÖOK képviselői ugyanis azt mondták, hogy ez a passzus mindaddig vitatott pont marad, amíg a hallgatói szerződés tartalmát nem ismerik. Az államtitkár ebből azt a következtetést vonta le, hogy ha gyorsan kidolgoznak néhány mintaszerződést, akkor megvan a közös tárgyalási alap. Azt kérte, a hallgatók is tegyenek javaslatot - közölte, hozzátéve: magától értetődő, hogy munkahelyet kell biztosítani, mert különben a szerződésnek az állam részéről nem lesz meg a feltétele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.