Dux László: Bologna eredeti szellemét állítaná vissza a kormányzat

A felsőoktatás nem tandíjért megvehető szolgáltatás, hanem bizonyos értelemben a köz plusz juttatása azoknak, akiket addigi tanulmányaik, szorgalmuk, kötelességtudatuk erre méltóvá tesz. Aki ezt megkapja, felelősséggel és kötelezettséggel tartozik a közösség iránt – vallja Dux László. A felsőoktatási helyettes államtitkár szerint a Fidesz és a KDNP közötti állítólagos vitát a média generálta, hisz abban mindenki egyetért, hogy az intézményi és képzési struktúra átalakításra szorul. A felsőoktatási törvény koncepciójáról beszélgettünk.

– A közoktatást érintő reformokat követően novemberben terítékre került a felsőoktatás átalakítása: a felsőoktatási törvény koncepciójáról egy hónapos vita indult. Ehhez egyfajta nyilatkozatháború kapcsolódott a médiában, amit a Fidesz és a KDNP szembenállásaként aposztrofáltak. Ezt lezárandó megjelent egy közös nyilatkozat, melyben a nemzeti erőforrás miniszter, az illetékes államtitkár, helyettes államtitkár és az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke közösen szögezte le az alapelveket: a magyar felsőoktatás megfontolt, de határozott megújításra szorul...

– Úgy gondolom, ebből az ügyből a média generált Fidesz–KDNP-vitát. Valójában sok, a Fideszhez, illetve a KDNP-hez tartozó felsőoktatási szakember foglalt állást egyik vagy másik nézőpontból, ami teljességgel természetesen. Az alapelvek és változtatás szándékában közös az irányvonal!

A minőséget erősítenék a felsőoktatásban

– December 10-éig tart még az összenemzeti konzultáció a koncepcióról. Melyek ennek eddigi a tapasztalatai a szaktárca számára?

– Az eredeti várakozásainkhoz képest élénkebb, kedvezőbb hangulatú vita folyik. Folyamatosan egyeztetünk szakmai és civil szervezetekkel, az intézmények, képzéstípusok vezetőivel, a hallgatók képviselőivel, s fogadjuk a minisztérium címére érkező javaslatokat, sokszor átfogó tanulmányokat. Összesítjük a véleményeket, majd bedolgozzuk őket a koncepcióba. Ezt tényleg vitaanyagnak szántuk, mint ahogy maga a törvény is egyfajta keretszabályozás, mely a célokat, értékeket fogalmazza meg, s az azokhoz választható eszközöket jeleníteni meg. A konkrét finomhangolást alacsonyabb rendű jogszabályokkal szeretnénk megoldani. Zömében egyetértő vélemények érkeznek egyébként: mindenki elismerni, a felsőoktatás jelenlegi állapota nem felel meg a kívánatosnak, változtatásra van szükség. Erősíteni kell a minőséget, a képzésnek gyakorlatorientáltnak kell lennie, a gyakorlati életpályára vagy a tudományok csúcsszintű művelésére való felkészítést kell szem előtt tartania. Fókuszba kell állítani a tehetséggondozást, korrigálni kell a Bologna-rendszert, s sürgető feladat a pedagógusképzés megreformálása.

– Mikor születhet meg az új felsőoktatási törvény?

– A javaslatok alapján átdolgozott, kiegészített koncepciót még karácsony közigazgatási államtitkári értekezletre szeretnénk vinni, így január első heteiben a kormányülés is elfogadhatja. Ezt követően február-márciusban történik meg a törvény végleges szövegezése, áprilisban nyújtjuk be, s terveink szerint még a nyári szünet előtt elfogadhatja a Parlament. Komoly feladat a kapcsolódó jogszabályok ki-, illetve átdolgozása. Miután megszületik a törvény, egyes elemeit akár már 2011 őszétől hatályba lehet léptetni, illetve a 2012-es költségvetést már ennek alapján lehetne tervezni. A változások zöme aztán 2012. szeptember 1-jétől indulhatna. Bizonyos esetekben meg kell hagyni a szükséges felkészülési időt, ilyen például a felvételi követelmények módosítása.

Bologna-reform: döntési szabadság a szakcsoportoknak

– A pusztán hallgatóarányos finanszírozás nem tudta a minőség irányába befolyásolni a rendszert, ezért az intézmények normatív finanszírozását a minőséget támogató elemekkel kívánja kiegészíteni a kormányzat. Hogyan kívánják ezt megvalósítani?

– Teljes az egyetértés abban, hogy a lineáris fejkvóta alapú finanszírozás egyáltalán nem a minőséget szolgálta, sem a hallgatók, sem az oktatók szempontjából. Különösebb követelmények nélkül nagy tömegben fölvett hallgatókat eredményezett, akikkel utána nem is nagyon foglalkozott senki sem, az oktatás elszemélytelenedett. Sok esetben nem is volt érdekes, hogyan és milyen pályára készül föl a fiatal, amíg pénzt hoz az intézmény konyhájára. Elképzelésünk szerint nem helyes, ha ilyen mértékben ez dönti el az intézmények létét. Az alapfinanszírozás 70 százalékát éppen ezért valamilyen teljesítményhez, de nem a hallgatói létszámhoz kötnénk. Szakmaspecifikus és képzés jellegét is figyelembe vevő mutatókkal a teljesítményhez kötötten osztanánk szét a forrásokat, ebben is számítunk majd az érintett szakmai testületek javaslataira. A fennmaradó kétszer 15 százalékhoz a hallgatói létszám, illetve a tudományos teljesítmény alapján juthatnának hozzá az egyetemek, főiskolák. Alapvető szándékunk ugyanis az összecsúszott, homogenizálódott rendszer diverzifikálása. A csúcsegyetemek így esetleg kevesebb, de ambiciózus, tehetséges hallgatóval, kiscsoportos, akár tutoriális rendszerben hozhatják ki növendékeikből a maximumot, nemzetközi szintű tudományos, művészeti eredményeket érhetnek el. A nagyobb tömeget képző intézményeknek pedig gyakorlatias, a munkaerőpiacon használható diplomát kell biztosítaniuk. A korábbi erős főiskoláinkat próbáljuk tehát funkcionális módon újra megalkotni úgy, hogy közben nem tesszük tönkre a csúcsképzést.

– A nemzeti sajátosságok figyelembevételével a bolognai rendszert tartják irányadónak a felsőoktatásban, ugyanakkor annak felülvizsgálatát kezdeményezték. Abban talán nincs is vita, hogy a pedagógusképzést újra egyciklusúvá kell tenni. De mi lesz a többi szakkal, szakcsoporttal?

– Míg korábban a Bologna-rendszert félremagyarázták idehaza, mi az eredeti szellemét akarjuk visszaállítani. 2005-ben brutális módon verték át ezt, nem törődve a szakmai kifogásokkal. Mi lehetőséget adnánk arra, hogy az adott szakcsoportok, oktatói közösségek eldönthessék, melyik oktatási forma tűnik hatékonyabbnak az ő területükön. Ahol működik, versenyképes tudást ad, folyhat tovább a két ciklus, de ahol kártékony, szenvednek tőle, ott visszatérünk az egy ciklusra. Az alapszinten is szeretnénk differenciálni: legyen egy inkább gyakorlatorientált BA/BSc, mely a korábbi főiskolai képzéshez hasonló, s a munkaerőpiacon használható tudást biztosít, illetve emellett épüljön ki a mester- és doktori képzésre felkészítő, akadémiai jellegű alapképzés. Érdekes egyébként ebből a szempontból a tehetséggondozással, diákkörrel foglalkozó kollégák álláspontja: ők kiállnak az egy ciklus mellett. A hallgatók sport-, művészeti, közösségi tevékenysége, tudományos munkája tekintetében ugyanis a harmad- és negyedév a legproduktívabb, így a képzés mesterkélt megtörései nem kedveznek sem a közösségeknek, sem az extra egyéni teljesítmények kibontakoztatásának. Ahol komoly tudományos utánpótlás-nevelés folyik, ott nem nagyon szeretnék a formális kettéosztottságot megtartani.

Kiemelt figyelmet kaphat az idegen nyelvű orvosképzés

– Amint ön is említette, a 2012-es költségvetés tervezését már az új felsőoktatási törvény értelmében végezné a kormányzat. Ehhez nyilvánvalóan többletpénzekre van szüksége az oktatásnak, elég, csak a pedagógusok bérének emelésére utalunk. Látszik már a reformok forrásoldala, biztosítható ezek finanszírozhatósága?

– Nézze, maga a felsőoktatás átalakítása nem generál olyan extra forrásigényt. A kutatóegyetemek és kutatókarok folyamatos és tervezhető többletjuttatását 3 százalékra becsüljük. Mivel 210 milliárd forintot fordítunk a teljes állami felsőoktatásra, ez mintegy 7 milliárdot jelentene évente évente, ami 5-10 egyetem, kar között oszlik meg, s nem olyan horribilis összeg. Ugyanakkor annál nagyobb a jelentősége, hiszen lehetővé teszi egy-egy nagyműszer beszerzését, illetve a meglévők szinten tartását. A másik oldalon a forráselosztás racionalizálására törekszünk. Tudnivaló, hogy a felsőoktatásban a bérezési rendszert nem csupán a központi finanszírozás határozza meg, mint a közoktatásban. Jelenleg is bizonyos pluszteljesítményekkel (spin-off cégek, szabadalmak, nemzetközi szakértői testületekben, EU-s bírálatokban történő részvétel, külföldön végzett oktatói, kutatói munka) többletbevételekhez juthatnak a kollégák, valamint ahol komolyabban folyik az idegen nyelvű képzés, ott sem csak a hivatalos állami bértábla alapján történik a bérezés. Arra törekszünk ugyanakkor, hogy az uniós pályázati forrásoknak és más fejlesztési pénzeknek is jó felvevőhelyévé váljon az áramvonalasított, funkciójában jobban kitisztázott felsőoktatás.

– Körvonalazódnak már konkrét fejlesztési irányok is?

– Egy kezdeményezés azt célozza, hogy az idegen nyelvű orvosképzést kiemelten támogassák az Új Széchenyi-terv keretében. Ez az egészségturizmus élénkítésével kapcsolódik össze. Közgazdászok kimutatták: négy külföldi orvostanhallgató teremt idehaza egy munkahelyet (étkezés, szállás stb.), tehát a képzés gazdaságélénkítő hatással bír. Több tízezer orvos dolgozik ma a világban, aki nálunk szerezte diplomáját vagy részképzésen vett részt Magyarországon. Ők nyilvánvalóan szívesebben küldik ide betegeiket rehabilitációra, gyógyfürdőkbe, ami húzóerő lehet a hazai egészségturizmus számára. Mindez beleillik abba a kormányzati elképzelésbe, hogy hazánk bizonyos wellness-, reumatológiai, időskori betegségek (fogpótlás, mozgásszervi problémák) ellátásával kapcsolatos szolgáltatásokra szakosodna. Ezeknek egyre nagyobb a felvevőpiacuk, különösen azokat a szerencsés helyzetű országokat illetően, melyeknek nyugdíjasai jobb anyagi körülmények között élnek.

Véget vetni a tágra nyitott toleranciának

– A már említett közös nyilatkozat leszögezi: sem a hallgatók, sem a felsőoktatási intézmények nem vehetnek igénybe korlátlanul közpénzt és közvagyont, ennek megfelelően biztosítani kell, hogy a közösség pénzén tanuló hallgatók a lehető leghamarabb, a lehető legjobb eredménnyel végezzék el tanulmányaikat. A vizsgák számának korlátozása kapcsán a hallgatói érdekképviseletek tiltakozásukat fejezték ki a napokban. Lehet, illetve kell kompromisszumot találni?

– Világossá szeretném tenni: a felsőoktatás nem tandíjért megvehető szolgáltatás, ezért bizonyos értelemben a köz plusz juttatása azoknak, akiket addigi tanulmányaik, szorgalmuk, kötelességtudatuk erre méltóvá tesz. Ez természetesen a következő generáció jó értelemben vett békés vetélkedése után nem független az illetők egyéni ambícióitól, érdeklődésétől, ám mégis többletet nyújt nekik azzal, hogy biztosítja az értelmiségi életpályához, ezáltal pedig a társadalmi, esetleg anyagi előnyökhöz történő hozzáférést. Aki ezt megkapja, felelősséggel és kötelezettséggel tartozik a közösség iránt. Természetesen a rendszernek kezelni kell tudni a családi, egészségügyi problémákat, tehát lehet hibázni, de nem normális a mostani állapot, amikor mindenki az utolsó cseppig használja ki a kibúvókat, kiskapukat, melyeket a rendszer tágra nyitott toleranciája biztosít. Ma alig végez valaki öt év alatt, hiszen nincs késztetés, hogy a fiatalok minél hamarabb szerezzenek diplomát, munkájukkal segítség családjukat, a társadalmat. A felsőoktatásból gyakorlatilag lehetetlen kiesni. Ez azonban nem jó a hallgatóknak sem, hiszen 18 évesen még tudtak koncentrálni, feladatot megoldani, majd a megengedő rendszer úgy módosítja a személyiséget, hogy a fiatal nem képes uralkodni magán, nem képes rendesen elvégezni a dolgát. A munkaerőpiac azonban sem itthon, sem külföldön nem becsüli sokra azokat, akik éveken át képtelenek értékelhető teljesítményt felmutatni. Éppen ezért szeretnénk feszessé tenni a követelményeket, arra nevelni a fiatalokat, hogy ne essenek szét az egyetemi éveik alatt, minél hamarabb végezzenek, kezdjenek el dolgozni, a közösségért mint értelmiségi felelősséget vállalni. Nem valamiféle hallgatóellenesség vezérel bennünket, sőt, kimondottan a hallgatók érdekeit tartjuk szem előtt!

– Mi a helyzet az oktatókkal, nekik nincs felelősségük a kialakult helyzetért?

– Ez a kérdéskor nyilvánvalóan felveti a vizsgáztatók szakmai és morális felelősségét, kötelezettségét is. Nem egyoldalúan, a hallgatók oldaláról vizsgáljuk a problémát, hiszen súlya kell legyen annak, hogy lemérjük a diákok tudását. Valószínűleg egy felsőoktatási etikai kódex megalkotása is szükségessé válik, hiszen ha egy rangot, tekintélyt, társadalmi, anyagi elismerést jelentő közösséghez tartozik valaki, azaz a felsőoktatásban oktat, s mások teljesítményéről véleményt mond, bizonyos etikai normákhoz tartania kell magát. A számonkérésnek, a többi ember munkája megítélésének vannak erkölcsi normái, ígérhetem, ezekre is tekintettel leszünk!