Egyetem

Újranyit az iskola Kübekházán

Újranyit az iskola Kübekházán

2010. augusztus 27., péntek
Újranyit az iskola Kübekházán

Szeptemberben újra nyit az általános iskola a Csongrád megyei Kübekházán; az oktatási intézményt - melynek működtetője immár a Szent Gellért Iskolai Főhatóság - pénzhiány miatt zárták be 2008 nyarán.

Azt szeretnénk, ha az intézmény több lenne, mint egy iskola - mondta az MTI-nek

Molnár Róbert

polgármester, miközben a falubeliek az utolsó simításokat végezték az újjávarázsolt épületen. A belső és a külső tereket is úgy alakították ki, hogy azok a közösséget szolgálják. A földszinti folyosón beszélgetésre csábító zugokkal egy alföldi falu hangulatát portálokkal, kirakatokkal, előtetőkkel megidéző utca várja a diákokat. Innen nyílik az osztálytermek mellett az az iskolai menzákkal gyökeres ellentétben elegánsan berendezett étkező, ahol majd a tanulók maguk is részt vesznek a terítésben és a felszolgálásban. A diákok az önkormányzatnak köszönhetően ingyen tízórait kapnak majd az intézményben, s úszásoktatásuk költségét is a község fedezi - közölte a falu első embere. A diszciplináris tárgyak mellett az életre is kell nevelnie a gyerekeket, ezért szeretnénk az igényességet is beléjük plántálni, s ez nem elsősorban pénzkérdés - hangsúlyozta Molnár Róbert. Az épület emeleti folyosóján, ahol a fal mellett ülőgarnitúrák sorakoznak majd, pillanatok alatt mozitermet is ki lehet alakítani, decemberre pedig elkészül a tévéstúdió, ahol világhálós iskolai adás mellett akár a község egészének sugárzott műsorok is készülhetnek majd - közölte a polgármester. A rekonstrukció költségeihez az új fenntartó, a Szeged-Csanádi Egyházmegye 17 millió forinttal járult hozzá, ezt az önkormányzat 7 millió forinttal és további 7 millió forintnyi munkával egészítette ki. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat pedig 3 millió forinttal járult hozzá az iskola új berendezéséhez. Az oktatás színvonalát a kiváló felszereltség mellett az is garantálja majd, hogy a tizenhat fős tantestület tagjait száztíz jelentkező közül válogatták ki - mondta Molnár Róbert.

Az iskola bezárása

előtt száz diák tanult Kübekházán, a pótbeiratkozásokat követően ősszel hatvanöten kezdik meg a tanévet, egy-két éven belül a polgármester reményei szerint azonban száznegyvenre nő a tanulói létszám. Ehhez hozzájárulhat az is, a román határ néhány száz méterre húzódik a falutól. A szomszédos ország schengeni csatlakozása után Óbébáról és Keresztúrról is érkezhet húsz-harminc diák, a településeken ugyanis a közelmúltban szűntek meg a magyar iskolák. Az iskola mellett a szomszédos óvoda fenntartását szintén az egyházmegye látja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.