A tanulás hősei

Május második hete után valami megváltozik Szegeden. A buszra várakozó, rohanó, álmos egyetemisták tömegei mérséklődnek, átrendeződnek, megszépülnek: öltönyös fiúk és fehér blúzos lányok jelennek meg, kezükben jegyzeteket szorongatnak, tekintetük izgatottan egy könyvbe vagy agyonolvasott papírlapokba merül. Vizsgaidőszak van.

Csak aki átéli, az tudja - az egyetemi lét kettősségét a szorgalmi időszak

meg

élése és a vizsgaidőszak

túl

élése jelenti. Egymásra torlódó vizsgák, az információs teret belengő teljesíthetetlen szigorlatok mítosza - igazi „kártyajáték", melyben a „csak-ezt-ki-ne-húzzam"-tétel minden matematikai valószínűséget meghazudtolva kétszeres eséllyel játszik. És közben közeleg a nyár, és a kedves hallgató mindenre vágyik, csak a jegyzet felett eltöltött hosszú napokra, a szövegekkel való tartós együttélésre nem.

Színes ceruza és más kabalák

„Sok vizsgám van, mint általában a bölcsészhallgatóknak, és mivel júniusban külföldre készülök, így hetente két-három vizsgával számolok, de szerintem teljesíthető, csak komolyan kell venni" - mondja Gábor, másodéves szabad bölcsészet szakos hallgató, aki filmelmélet-filmtörténet specializációt, valamint kommunikáció és médiaismeret minort hallgat. Rákérdezek a tanulás technikára is. „Most néhány hétig remeteéletmódot fogok folytatni. Én kizárólag éjszaka tudok tanulni, bár tudom, ez rossz dolog. Nagyon szeretek a könyvtárban olvasni, mert ott csend van, nem vonja el annyira más a figyelmemet. Zenét is szoktam néha hallgatni tanulás közben, ha elfáradok, és szeretem a színes ceruzákat - könnyebb megtanulni az anyagot, ha kiszínezem a vázlatomat - vizuális memóriám van" - osztja meg velünk taktikáit Gábor, aki azt is hozzáteszi, a vizsgára kedves kabaláját mindig magával viszi.

„Vizsgából mindig sok van, most éppen kilenc" - mondja mosolyogva Zsolt, negyedéves geográfus. „Általában előre veszem a nehezeket, például a szigorlatokat, és a végére jönnek a könnyebbek, mikor már nem tudok nagyon koncentrálni" - tudjuk meg a geográfustól. „Rendszerint egész nap tanulok, az elején kis intenzitással, aztán az utolsó napon már pánikhangulatban növekszik az intenzitás, de akkor általában romlik az az arány, ami megmarad az elolvasott tételekből. Most is ebben a fázisban vagyok" - mutatja Zsolt gépén a powerpoint-diákat.

A végkimerülés határán

Noémi, aki másodéves munkaügyi kapcsolatok szakon, reménykedve vág neki a megmérettetés hónapjainak. „Minden vizsgaidőszak előtt arra gondolok, milyen jó lesz, mert addig alszom, ameddig akarok, és végre úgy osztom be az időmet, ahogy szeretném. De most éppen a végkimerülés határán állok, és már utálom az egészet" - vallja be a hallgató, aki előtt vastag jegyzethalom hever. „Olyan típus vagyok, hogy vizsgára nem megyek úgy be, hogy nem tudom százszázalékosan az anyagot. Ha több nap áll rendelkezésemre, általában reggeltől éjszakáig húzom, másnap pedig azzal kezdek, hogy átnézem az előző nap elsajátított anyagot, és utána fogok neki a következőnek. Vizsga előtti estén keveset alszom, azután korán kelek, mindent elölről átnézek, és körülbelül a vizsga előtt két órával hagyom abba a készülést. Nyugodtan elmegyek, és ekkor vizsgáig már nem nézek bele a jegyzetbe" - fejtegeti tanulási technikáját a hallgató. „A ZMK-sok vizsgaidőszaka javarészt gyakorlattal és próbákkal telik" - mondja Krisztina, az SZTE Zeneművészeti Karának ötödéves orgonaművész és -tanár hallgatója. „Kilenckor zár a konzi, és utána éjszakába nyúlóan jöhetnek az elméleti tantárgyak. A főtárgyvizsgákon egy vizsgalapon leadjuk a konkrét anyagot, és azt, illetve annak részeit kell eljátszani. Vagyis megvan a műsor előre, mint egy koncerten. Ez az, amit nem lehet úgy csinálni, hogy az ember éjszakázik, muszáj, hogy kipihenten tudjon koncentrálni" - tudjuk meg Krisztától.

A lövészárok két oldalán

A doktoranduszhallgató helyzete igen speciális: „Olyan szempontból furcsa a mostani vizsgaidőszak az eddigiekhez képest, hogy az idén fordul elő először, hogy már nem csak vizsgáznom kell, hanem meg kell jelennem vizsgákon is; ugyan még nem vizsgáztatóként. A levelező hallgatók, mikor jönnek a tárgyból vizsgázni, akkor először nálam megírnak egy dolgozatot, amire azonnal jegyet kell adnom. Ez már technikailag majdnem olyan, mintha vizsgáztatna az ember" - meséli Katalin, elsőéves fizika szakos PhD-hallgató. „Ez most még kicsit furcsa így, egyszerre a lövészárok mindkét oldalán. Próbálom minimalizálni a stresszhelyzeteket, hogy a hallgatók minél oldottabbnak érezzék a vizsgaszituációt" - teszi hozzá. Ettől persze még rá is várnak a vizsgák. „PhD-sként a stressz tudatos része csökken, viszont vannak tudatalatti jelek, amelyeket főleg a környezet lát és érzékel - ezek megmaradnak. Doktoranduszként vizsgázva sokkal nagyobb a felelősség, igen kellemetlen ugyanis, ha nem tudsz mindent, és ez egy új, erős nyomás és elvárás magaddal szemben, hogy igenis mindent tudni kell" - vélekedik Kata. Körképünk végén kitartást, erőt és türelmet kívánunk minden vizsgázónak!