Egészség

Vírustagadó dokumentumfilm osztja az észt az interneten

Vírustagadó dokumentumfilm osztja az észt az interneten

2020. november 15., vasárnap
Vírustagadó dokumentumfilm osztja az észt az interneten

A lap cikke szerint a filmet népszerűsítő provokatív poszter már bejárta a közösségi hálózatokat, és hatalmas visszhangot váltott ki a francia közvéleményben. Az alkotók által dokumentumfilmnek nevezett alkotás ellen politikusok és járványügyi szakemberek is tiltakoznak, míg közismert személyiségek – köztük Sophie Marceau – az egészségügyi világválság kellős közepén, jobb híján a filmet népszerűsítve generálnak figyelmet maguknak.

A film rendezője, Pierre Barnérias újságíró és összeesküvés-elmélet hívő a filmben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban meghozott intézkedéseket veszi célba, és a „feltárt” összeesküvést számmisztikával is igazolandó, a művet 11. hó 11-én 11 óra 11 perckor tette közzé a 11:11 teóriában is hívő rendező.

A France Soir weboldalán a film producere, Christophe Cossé úgy nyilatkozik, hogy „a Covid–19 vírus nem veszélyesebb, mint bármelyik más koronavírus”, és

a járvánnyal kapcsolatos intézkedések „egy önkényuralmat célzó egészségügyi vezérlés részei”,

amellyel „a társadalmat teljes megfigyelés alá akarják vonni és engedelmességre kényszeríteni”.

Kifejti, hogy egy „hatalmas, globális manipulációs gépezetnek vagyunk az áldozatai” és a koronavírus-járvány megállításán dolgozó francia Tudományos Tanács tagjait azzal vádolja, hogy „a gyógyszerkutató cégek emberei”.

A filmben megszólalók között van Martine Wonner is, az Emmanuel Macron által alapított a Köztársaság Lendületben (LREM) párt volt képviselője, aki már korábban is többször került a média figyelmének középpontjába a maszkviselés hasztalanságával kapcsolatban tett kijelentéseivel. Véleménye szerint

a koronavírus-járvány „csak egy nagyobb influenzajárvány, nem több”.

További részletek ITT olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.