Állatok

Bayer Zsolt jobboldali publicista az olaszliszkai lincselés után állatoknak nevezte az elkövetőket, helyesen, de rosszul megírt cikkének minősítése óriási vihart kavart, mígnem Gusztos Péter országgyűlési képviselő (SZDSZ) véglényeknek titulálta a veszprémi gyilkosság elkövetőit – helyesen. Ha lehet különbséget tenni áldozat és áldozat között, gyermekek meggyilkolása megdöbbentőbb, torokszorítóbb.

Kislétán a saját házában lőttek agyon sörétes puskával egy 45 éves cigány asszonyt. 13 éves lánya súlyosan megsebesült, de túlélte az aljas támadást. Tatárszentgyörgyön nagyobb volt a tragédia, ott az apa mellett a kisgyermek sem élte túl a merényletet. Bayer Zsolt jobboldali publicista az olaszliszkai lincselés után állatoknak nevezte az elkövetőket, helyesen, de rosszul megírt cikkének minősítése óriási vihart kavart, mígnem Gusztos Péter országgyűlési képviselő (SZDSZ) véglényeknek titulálta a veszprémi gyilkosság elkövetőit – helyesen. Ha lehet különbséget tenni áldozat és áldozat között, gyermekek meggyilkolása megdöbbentőbb, torokszorítóbb. Legyen az a gyermek falhoz vágott vagy pöcegödörbe dobott csecsemő, vagy siheder. Gyermekgyilkosságokban mindig van valami mélyebb állatiasság. Maguk a bűnözők is nem véletlenül vetik ki maguk közül a börtönökben a pedofilokat vagy a gyermekek ellen szexuális erőszakot elkövetőket. Még ha logikailag másképpen is érvel, Gusztos pontosan adta vissza a természetes, mert természet adta ösztönöket, amelyeket a gyilkolás híre kiválthat az emberből: "Csak azért nem nevezem állatiasnak

, mert annál jobban tisztelem az állatokat. Akik ezt elkövették: véglények. Nagyon remélem, hogy a gyilkosok hamarosan már bíróság előtt fognak felelni aljas tettükért, amire nincs magyarázat, nincs mentség. Példás, elrettentő büntetést várok". Hozzáfűzte még, hogy a veszprémi gyilkosság után ő is "elkeseredést, dühöt" érez és "meg tudja érteni az indulatokat". A társadalmi elkeseredés, a düh, az indulatok mára már elmosták a politikai korrekt szóhasználat problémáját, amely Bayer cikke nyomán tetőzött. Parászka Boróka erdélyi liberális közíró is állatoknak nevezte azokat a csíki székelyeket, akik elkeseredésükben, dühükben és indulatukban felgyújtották csűrjeit s megölték lovait azon cigányoknak, akik lopásokkal meg miegyebekkel nap, mint nap keserítették meg életüket, mert – mint azt Parászka is elismeri – az illetékes intézmények tehetetlennek bizonyultak. Ők, a „cigányügyekbe belebukott” intézmények „csak mulasztottak”, írja, a székelyek közül viszont szerinte még a „passzív elkövetők” is állatok. Nem értek egyet Parászka Borókával. Nem mintha híve lennék a törvénytelen önbíráskodásnak, de a csíkiek – ha lehet így fogalmazni – gondosan kerülték azt, hogy emberekben tegyenek kárt. Sem felnőtt, sem gyermek cigányt nem bántalmaztak, s pláne nem öltek meg, sem hidegvérrel, sem állati kegyetlenséggel. Pedig ahogy Parászka tudósít az esetről, kész csoda, hogy nem tették meg: „kaszát és kapát ragadtak, a falu végén menekülő emberek és asszonyok, visító gyermekek nyomába eredtek”. Márpedig embörhalál nem lött. Pedig ha csíki székely (és egyébként bárki) kaszát és kapát azért ragad, hogy üssön, vágjon, hogy öljön, akkor ott el is jön a halál, ám sem Parászka, sem a sajtó általában nem számolt be sebesült áldozatokról. Parászka Borókával akkor értenék egyet, a cigányokra támadó székelyek akkor lennének „állatok”, ha védtelen és kiszolgáltatott helyzetben lévő cigányokat úgy lincseltek vagy késeltek volna meg, mint történt volt Olaszliszkán vagy Veszprémben, avagy álmukban a purdéval együtt lőtték volna le őket – állatias kegyetlenséggel.