Embercsempészés gyanúja miatt indult eljárás két magyar állampolgár ellen Csongrád-Csanád megyében. A sofőr és utasa három migránsnak nyújtottak segítséget - írja a police.hu.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai 2021. augusztus 4-én 13 óra 45 perckor Ásotthalom közigazgatási területén ellenőriztek egy magyar honosságú, Fiat Stilo típusú személyautót. A rendőrök lakossági bejelentés alapján ellenőrizték a járművet, mely szerint a kék autóba három illegális migráns szállt be. Miután a nyomozók megtalálták a keresett autót látták, hogy egy erdős területnél abból hárman kiszállnak. Az ellenőrzés megállapította, hogy az autó vezetője és utasa is magyar állampolgár. A határrendészek eközben a közelben megtalálták a három illegális migránst is, akik koszovói állampolgárnak vallották magukat, azonban magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a magyar férfit és nőt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Elszámoltatásuk folyamatban van. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
(A borítóképünk csak illusztráció!)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.