Baleset

Szakértői vélemény szerint kivédhetetlen volt a vasárnapi buszbaleset az M7-esen

Szakértői vélemény szerint kivédhetetlen volt a vasárnapi buszbaleset az M7-esen

2021. augusztus 16., hétfő
Szakértői vélemény szerint kivédhetetlen volt a vasárnapi buszbaleset az M7-esen

Akár hirtelen rosszullét, akár durrdefekt volt a vasárnap hajnali, M7-esen történt, halálos buszbaleset oka, valószínűleg nem lehetett volna kivédeni - mondta Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató az M1 Ma reggel műsorában.

A szakértőt arról kérdezték, mennyire valószínűek a közbeszédben felvetett okok: a sofőr elalvása, rosszulléte, illetve a busz műszaki hibája. Köves Szilárd szerint kicsi a valószínűsége, hogy a buszsofőr elaludt, hiszen sajtóhírek szerint nem sokkal a baleset előtt váltotta le kollégáját a vezetőülésben. Az erre vonatkozó rendeletnek megfelelően két sofőr dolgozott a horvátországi Krk-szigetről Budapestre tartó buszon, akiknek

az előírás szerint négy és fél óra vezetés után legalább 45 percet kell pihenniük, tehát egyhuzamban kilenc órát közlekedhettek.

Emellett ilyen hosszú, hat-hétórás úton meg szoktak állni, tehát "teljesen elfogadható" vélekedés, hogy a sofőrök kipihentek voltak a szakértő szerint.

Szabadbattyán, 2021. augusztus 15. Tûzoltók az M7-es autópálya mellett Szabadbattyán közelében, ahol árokba borult egy autóbusz 2021. augusztus 15-én hajnalban. A balesetben legalább nyolcan meghaltak. MTI/Mihádák Zoltán

A sofőr esetleges rosszullétével kapcsolatban úgy fogalmazott: egy rutinos buszsofőrről feltételezhető, hogy ha rosszul érzi magát, lassít, félreáll és szól a kollégájának, hogy nem alkalmas a vezetésre. Ha azonban hirtelen lesz rosszul,

azt nem tudja kivédeni senki

- fogalmazott. Hozzátette azt is, hogy a hivatásos buszsofőröknek legfeljebb öt évente, de kortól függően akár 2-3 évente kell orvosi vizsgálatra menniük.

Műszaki hiba: a balesetek csupán 2-3 százaléka

Köves Szilárd azt mondta, hogy egy jól karbantartott busznál kevésbé valószínű, hogy műszaki hiba lépjen fel, de egyáltalán nem lehetetlen; viszont a balesetek 2-3 százalékát okozza ilyen hiba. A durrdefekt nem jellemző a mai gumikra, ugyanakkor ha ez történtik, akkor

azonnali és nagyon nagy veszélyhelyzetet tud okozni.  

Ennek következtében a busz elhúz valamelyik irányba, és ha ezt a vezető észleli, és megpróbálja lereagálni, akkor jellemzően túl sokat vagy túl keveset mozdít a kormányon. Köves feltételezi, hogy megvolt a veszélyhelyzet kezeléséhez szükséges nagyfokú rutin, ugyanakkor egy olyan mozgássorozatról beszélünk, amire nem nagyon lehet felkészülni.

A nemzetközi forgalomban részt vevő autóbuszok jellemzően minden vezetéstámogató rendszerrel fel vannak szerelve, ám azt gondolom, mindegy, hány ilyen volt a járműben, egy ilyen helyzetet nagyon nehéz kivédeni, majdhogynem lehetetlen - fűzte hozzá.

Egy baleset esetén a buszban a leginkább a sofőr van veszélyben és azok, akik a közelében ülnek. Ha azonban a busz felborul, akkor attól függően, hogy melyik oldalára fordul, bármelyik utas veszélybe kerülhet. A súlyos sérülések elkerülése érdekében "igenis használni kell" az üléshez tartozó biztonsági övet a buszokon is, figyelmeztetett a szakértő.

Az interjút, amelyben Köves Szilárd kifejtette az álláspontját a balesetről megtekinthetik az M1 weboldalán, ide kattintva.

via MTI / Kiemelt kép: M1 Ma reggel

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.