Hobbiból veszik komolyan a színházat

Horváth István a szegedi Genéziusz Színház alapítója és vezetője egy amatőr színi társulatok világába ad betekintést. Bár a színjátszás a hobbijuk, de komolyan veszik.

‒ Hogyan kezdődött nálad a színházzal való kapcsolat?

‒

Gyerekkoromban, egy íróasztalon, asztali lámpával megvilágítva csináltam előadást, amire így visszagondolva talán a szürreális lenne a megfelelő szó. Aztán pedig így alakult. Próbálkoztam mindenfélével, de valahogy mindig újra és újra itt kötöttem ki.

‒ Hogyan alakult meg a Genéziusz Színház? Milyen története van a társulatotoknak?

‒

2011-ben végeztünk Szegeden, és akkor döntöttük el, hogy saját csapatot alapítunk. Kezdetben csak kísérletezgettünk, később viszont már sokkal erőteljesebb és tervszerű projekteket hoztunk létre. Az elmúlt években, több mint 70 emberrel dolgoztunk együtt, társulati tagokkal, külsősökkel egyaránt. Rengeteget tudnék mesélni a társulat elmúlt hét évéről. Talán úgy tudnám összefoglalni, hogy nehéz, kemény munkával, de rengeteg odaadással és barátsággal teli történetünk van.

‒ A társulatot hivatalosan amatőrnek lehet nevezni, de ez nem jelenti azt, hogy a minősége a darabjaitoknak rossz lenne. Hogyan lehet amatőr színi társulatként jó darabokat létrehozni?

‒

Érzem az óvatosságot az amatőr jelző kapcsán, de nincs rá szükség. A csapatban vannak végzett színészek, egyetemisták, és dolgozó civilek is. Mégsem ez határoz meg bennünket. Függetlenek vagyunk, és ez jó. Magunk dönthetünk arról, hogy mit és hogyan szeretnénk színpadra állítani. Kísérletezhetünk más megoldásokkal. Emellett első sorban kell egy remek csapat, ami adott, akik mondani akarnak valamit és az sem árt, ha jól tudunk darabot választani.

‒ Mostanra mivé alakult a színház? Hobbi még, vagy már megélhetés?

‒

Hobbi. És ez lehet, hogy még sokáig így is marad. Évről évre nőnek a kiadásaink, amik a bevételek nagyobb részét fel is emésztik. De hiszek abban, hogy még így is egy olyan hely, ahova bármelyikünk menekülhet a szürke hétköznapok elől.

‒ Milyen irányban terveztek tovább fejlődni?

‒

Ez adja magát. Vannak terveink, idén elindul az ifi-tagozat, illetve a D2-vel együttműködve egy középiskolás színjátszó szakkört is elindítottunk, ahova még lehet jelentkezni. Sok mindenre van még szükség. Próbahelyre első körben. De folyamatosan kommunikálunk olyan külsős vendégekkel, akik szakértelmükkel segíthetik egy-egy produkció létrejöttét.

‒ Egy társulat vezetőjeként mi a legnehezebb feladat?

‒

Szinte minden. Egyrészt a rengeteg ember koordinálása, egyeztetése, a szervezés. De úgy vélem, hogy társulatvezetőként nem csak erre kell koncentrálnom. Ismernem kell a csapatot, személyenként ki kell építenünk egy bizalmi kapcsolatot. Így lehetek biztos abban, hogy amit ő a játékán keresztül el akar mondani, ahhoz a megfelelő darabot is választom. A színész veti hátra magát a mélybe, nekem pedig el kell kapnom.

‒ A legközelebbi fellépésetek pont a magyar dráma napján lesz, szeptember 21-én. Gondolom direkten időzítettétek így. Mi ennek az üzenete?

‒

Máskor is játszottunk már a magyar dráma napján. Igyekszünk mindig valamilyen naphoz kötődő előadást műsorra tűzni. A magyar dráma napja, nem csak a kőszínházaknak, a nézőknek és nekünk is ünnep. Idén, Zalavári András, Casting című szomorú vígjátékát láthatják majd a Szegedi Pinceszínházban. Borítókép: Kovács Zoltán Frigyes