Afganisztánt is megjárta Szeged legnagyobb toborzója

A katonai hivatásról és a magánéletéről is mesélt interjújában Mádai Gábor őrnagy, a Magyar Honvédség szegedi toborzó központjának részlegvezetője.

‒ Hogyan néz ki egy katona átlagos napja?

‒

Ez az általa betöltött munkakörtől, beosztástól függ. A Magyar Honvédség rendkívül sok lehetőséget kínál az effajta hivatás iránt érdeklődőknek. Nálunk is szükség van azokra a munkakörökre, amelyek a civil szférában is megtalálhatóak. Ezen felül pedig olyanokra is, amelyek nem fellelhetők a civil munkaerő piacon, többek között a repülő-hajózó (vadászpilóta), vagy akár az ejtőernyős beosztás. Egy toborzónak például biztosan nem úgy néz ki egy napja, mint egy katonaorvosnak, vagy egy lövészkatonának.

‒ Akkor nézzük konkrétan az Ön hétköznapjait.

‒ Az én munkám is reggel kezdődik, mint sok más állás esetében. Megnézem az e-mailjeimet, a feladatlistámat, megkapom az aktuális információkat az elöljáróimtól, majd hozzálátok a napi esedékes munkák elvégzéséhez. A toborzóiroda nem csupán a leendő újoncok pályára irányításával foglalkozik, hanem kapcsolattartóként is működik a Magyar Honvédség és a civil társadalom között. A toborzás mellett feladatunk a megye rendezvényein történő megjelenéseink szervezése, a honvédelmi nevelés feladataival kapcsolatban az iskolákkal történő kapcsolattartás, a civil társadalmi szervezetekkel történő együttműködés és még sok más.

Mádai Gábor őrnagy számtalan kitüntetéssel is rendelkezik.

‒ Ön miért jelentkezett katonának?

‒

Egy olyan biztos állást kerestem, amiben kihívás is van, és nem unalmas. Úgy gondolom, ezt mind meg is találtam benne, hiszen a Magyar Honvédség egy olyan életpálya lehetőségét rejti magában, amelyet a civil szférában nem biztos, hogy bejárhattam volna. Rengetegszer voltam külföldön. Angliában, Németországban, Csehországban folytattam tanulmányokat, katonai gyakorlatokon vettem részt Lengyelországban, Németországban, Spanyolországban, de Koszovóban, Macedóniában, és Afganisztánban is szolgáltam misszióban több alkalommal.

‒ Ezek a missziók mennyire voltak veszélyesek, a hozzátartozói hogyan dolgozzák fel, hogy kockázatos a munkája?

‒

Aki erre a pályára lép, az tisztában van vele, hogy itt a munka nem minden esetben olyan békés, mint egy irodai állás esetében, és nem csak mi, katonák ismerjük a kockázatokat, hanem a hozzátartozók, családtagok is. Természetesen mindig készülni kell a legrosszabb körülményekre. A katonák kiképzésük során olyan ismeretekre is szert tesznek, olyan képességek birtokába is kerülnek, amelyeket remélhetőleg soha nem kell használniuk.

‒ A katonai és civil életét mennyire tudja különválasztani?

‒

Vannak olyan értékek, amelyeket a honvédségtől kaptam, és amelyekben hiszek. Ezek természetesen követnek a civil életbe is. Mivel már 14 évesen kapcsolatba kerültem a Magyar Honvédséggel - akkor jelentkeztem ugyanis a Lenkey János Honvéd Gimnáziumba - így ezen időszaktól kezdve a katonai közeg nem csupán a jövőmet határozta meg, hanem nyilvánvalóan a magánéletemre is hatással volt. Sokszor a szabadidőm eltöltése is kötődik valamilyen szinten a hivatásomhoz. Szeretek például lőni, de a fittség megőrzése érdekében rendszeresen sportolok is. Ettől függetlenül otthon próbálok nem katona, hanem elsősorban családapa lenni: nem mondom, hogy ez minden esetben sikerül, de törekszem rá. A gyermekemet sem feltétlenül akarom a katonai pálya felé terelni, de ha kérdése van a hivatásomról, azt mindig megválaszolom. Otthon és baráti körben természetesen a katonai szakzsargont is igyekszem kerülni.

‒ Mit talál a legszebbnek a katonaságban?

‒

Sokszor voltam parancsnoki beosztásban, így azt tudom mondani, hogy a legszebb része az, hogy emberekkel foglalkozhatok. Másrészt pedig, ahogy korábban említettem, tényleg változatos a munkám. Világot láttam, utaztam, kihívásokkal szembesültem, amelyek mind nagyszerű élményt jelentettek. Ilyen tapasztalatokat és élményeket, amelyeket a Magyar Honvédségben szereztem, más közegben nem biztos, hogy most a magaménak tudhatnék.