Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Zsoldos Stella


Jó Arc sorozatunkban ezúttal az ÁRKÁD-ban beszélgettünk fiatalokkal. Megéri megmutatnod magad a SZEGEDma.hu-n, és szerepelned rovatunkban, hiszen értékes nyereményt sorsolunk ki a Jó Arcok között. Ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából, egy 32 GB-os pendrive és egy laptop táska talál gazdára.
Szabadkán született, de itt tanul Szegeden, a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, Intézményi kommunikátorként, a 21 éves
Zsoldos Stella
. Közgazdasági középiskolában végzett, de nem ebben az irányban képzeli el a jövőjét. Szeret emberekkel foglalkozni, így inkább gyógypedagógiát vagy ehhez hasonló szakmát tanulna tovább a legszívesebben, ha befejezte jelenlegi képzését a „JUGYU-n”. Sokat sportol, leginkább aerobic edzésekre jár. Fontos számára az egészséges életmód, így próbálja hanyagolni a káros szenvedélyeket. Sokáig dohányzott, de sikerült arról is leszoknia és erre igen büszke – joggal -. Bevallotta, hogy alkoholt azért néha fogyaszt, mikor bulizni mennek barátaival. Szórakozni legtöbbet ide járnak Szegedre, a Retro Klubba, esetleg a Jatéba. Emellett még szeret feljárni partizni a fővárosba, legfőbbképpen a Hajógyári-szigetre. Ha Budapesten van, akkor egyik ismerősénél húzza meg magát. Szeret filmezni, elmondása szerint mindent megnéz, de thriller és horror függőnek vallja magát.